2014. február 12., szerda

♦8. rész



 Brr! Brr! Brr!
Nyöszörögve az oldalamra fordultam és az ébresztőórát keresve lelöktem minden dolgot az éjjeliszekrényről, ami az utamba került. Nagy nehezen megtaláltam a hang okozóját, és amint erőteljesen rávertem, a berregés abbamaradt. Ásítva fordultam át a másik oldalamra és fejemre húzva a takarót próbáltam visszatérni az álmok birodalmába. Egyre lassabban és lassabban vettem a levegőt, míg egyenletes szuszogássá nem alakult. Már messziről láttam Álomvilág kapuját, de a kintről beszűrődő zajok egy szempillantás alatt elriasztották tőlem.
A halk csoszogást követően újra csend telepedett mind az én szobám, mind a folyosóra. Hegyezni kezdtem a fülem, hátha meghallok némi neszt, de az ajtón túl tartózkodó elég halk volt. Már azon voltam, hogy kimászok a pihe puha ágyikómból és megnézem ki tartózkodik az ajtó túl oldalán, de mintha csak meghallotta volna a gondolataimat. Az ajtó halkan kinyílt, majd halk léptek zaját véltem felfedezni. Először bizonytalanul, majd egyre bátrabban közlekedett a szobában. Próbáltam minél feltűnőmentesebben "aludni", de nagyon kíváncsi voltam, hogy ki lehet az.
-Pszt! Még felkel! -suttogta valaki. Ráncolni kezdtem a homlokom, de megmozdulni még mindig nem mertem. Egyre közelebbről és közelebbről hallottam a lépéseket, míg valaki fel nem mászott az ágyamra. Szemeim azonnal kitágultak és sikítva ültem fel az ágyon. A betolakodó nagy puffanással ért földet és ezzel egyidejűleg hangos hahotázásba kezdett valaki. Vagyis valakik! Értetlenül néztem a fuldokló Brigit és Effit.
-Ti meg mi a francot kerestek itt?
-Csak jöttünk meglátogatni. Tudod milyen szar volt nélküled a suli? Három napon keresztül kellett elviselnem Ricsi és Márk társaságát. -nyafogta Brigi.
-Kösz! -nyögött fel valaki az ágy mellől. Szemöldököm az égig szaladt, hitetlenkedve néztem le az ágyam mellé. A szemeim még jobban kikerekedtek - ha ez egyáltalán lehetséges volt - amikor megláttam a földön heverő Ricsit.
-Na jó! Mi folyik itt?! -fontam össze magam előtt a kezeimet.
-Ööö...szóval. Effi akarja elmondani. -húzta maga elé Brigi az értetlen lányt.
-Szerintem inkább Ricsinek kéne közölnie. -fordult a földön fetrengő fiúra. Mind a hárman rá néztünk és nagy nehezen neki is leesett, hogy rá várunk.
-Ja, hogy én! -tápászkodott fel. -Szóval csak tudni akartuk, hogy mi van veled. Tudod a tanár úr miatt. A mosoly azonnal lefagyott az arcomról, mikor Ricsi felidézte a pár nappal ezelőtti incidenst.
-Ricsi! Soha nem tudsz egyetlen értelmes mondatot sem kinyögni?! -korholta le Effi, majd visszafordult felém. -Igazából csak szerettünk volna látni, meg olyan jó lenne ha újra jönnél suliba. Nem zárkózhatsz csak így be a szobádba. Mi lesz így velünk? A barátaiddal? -mosolyodott el halványan.
-Igen! És az a hülye tanár nehogy már elválasszon minket egymástól! Igenis állj ki magadért és mutasd meg, hogy nagy ívből leszarod az utálkozóidat. -lelkesített Brigi is.
-Úgy van! -kiáltotta Ricsi. Mind a hárman ránéztünk a lelkes fiúra.
-Most komolyan? Csak ennyi telt tőled? -tette csípőre a kezét Effi. Brigi is helyeslően bólogatott és szigorúan nézett a megszeppent fiúra.
-Ez nem ér! -fonta össze karjait maga előtt tettetett sértettséggel.
-Na jó srácok! -vettem fel. -Menjünk be a suliba! -szálltam ki az ágyból.
-Ez az! -kiáltotta Ricsi, majd mind a hármunkat közre fogott. -Csoportos ölelés! -kiáltotta el magát. Nevetve öleltük meg egymást, olyan jó volt megtapasztalni, hogy vannak ilyen barátaim.

~~~

-Mit gondolsz  Gabi? Szerinted mit csinált Alexia az elmúlt három napban? -fordult Gemma a csicskájához.
-Nem tudom. -kuncogott fel. -Szerinted?
-Pedig olyan egyértelmű! Az anyjának segített a sarkon, ahogy a tanár úr is mondta. Olyan szánalmas. -nevetett fel, de inkább hangzott visításnak, mintsem nevetésnek.
Ökölbe szorítottam a kezem és feléjük fordultam.
-Ha már rólam van szó, akkor azt mond a szemembe! -léptem Gemma elé. -És ne merd még egyszer az anyámat sértegetni!
-Nem félek tőled! -húzta ki magát a vörös csaj. -Főleg nem egy olyantól, aki utcai munkával keresi a pénzt.
-Szemét! -sziszegtem, majd neki ugrottam. Amint lekevertem neki egy pofont, azonnal éreztem a másikat. Őt sem kellett félteni, simán nekem támadt. Rúgtuk, karmoltuk, ütöttük a másikat, míg Gemma fel nem sikított.
-Ez egy vadállat! Segítsen már valaki! -sipítozta orrhangon.
Igen! Majd megmutatom, hogy milyen egy vadállat. -lendítettem meg a karom. Már majdnem az arcán csattant a tenyerem, mikor valaki elkapta azt és figyelmeztetően rám nem nézett.
-Ezt inkább ne. -nézett rám aggódóan, majd elhúzott a másik irányba a folyosón.
-De! Még nem.... -de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Chris berántott az egyik ajtón.
-Mégis mit képzelsz? Egyáltalán hol vagyunk? -rúgtam bele valamibe. Halkan felszisszentem, majd a bokámat kezdtem el masszírozni.
-A tornaterem lelátóján. -mondta, majd egy pillanat alatt fény gyúlt a sötét helyiségben. Kezemet a szemeim elé rakva kompenzáltam a fény erősségét, így láttam is valamit.
-De miért vagyunk itt? -fordultam felé értetlenkedve.
-Nem tudom. Csak szerettem volna, ha egy kicsit lehűtöd magad. -vont vállam, majd helyet foglalt az egyik széken. -Tudod nem volt semmi, amit lenyomtatok az aulában. -mosolyodott el.
-Kösz. -húztam el a szám. -Figyelj, nekem most tényleg mennem kell, nem akarok elkésni az irodalomról.
-Maradj még! Majd leigazolom neked. -paskolta meg maga mellett az üres széket.
-De hogy? Ha jól tudom te még nem vagy 18 éves.
-De BenG az. -vont vállat. -Majd ő leigazolja neked.
-Biztos? -kételkedtem.
-Szavamat adom! -tette szívére a kezét és megeresztett egy ezer wattos mosolyt.
-Legyen. -adtam be a derekam, és leültem mellé. Egy ideig mind a ketten hallgattunk, majd én törtem meg a csendet.
-Miért vagyunk itt? -tettem fel újra a válaszra váró kérdést. Felém fordult és elmosolyodott. Egy darabig csak néztük egymást némán, egyikünknek sem volt semmi mondanivalója.
-Tényleg nem tudom. -vont vállat. -Sokat szoktam ide jönni mikor gondolkodni szeretnék. Csönd és nyugalom van, így egy kicsit ki tudom szellőztetni a fejem. Figyelmesen néztem, miközben bevallotta érzéseit. Annyira védtelennek és sebezhetőnek tűnt abban a pár másodpercben, míg megnyílt előttem, de aztán észhez tért és visszavette jól ismert álcáját. -De persze csak amiatt, mert kettesben akartam maradni veled. -húzogatta a szemöldökét és combomra helyezte a kezét.
-Már azt hittem, hogy normális vagy. De tévedtem! Mekkora pech! -szedtem le kezét a lábamról és felálltam a székből. -Most pedig szia! Vissza kell mennem az órára. -intettem neki és elhagytam a lelátót és a magára maradt Chris-t is. Mosolyogva szaladtam végig a mostanra kiürült folyosón. Chris-en járt az agyam és azon amit tett. Végtére is csak jót, akart csak nem mindig sikerül neki kifejeznie magát. Meg senki nem változik meg egy nap alatt. Legalábbis ő nem.
-Elnézést a késésért! -nyitottam be a terembe. -Még volt egy kis elintéznivalóm.
-A sarkon, mi? -röhögött fel Gemma. Mindenki szúrós szemmel nézett rá, de nem zavartatta magát.
-Gemma kisasszony kérem tartsa a száját! Maga pedig üljön le! Most az egyszer elnézem, de következő alkalommal beírok önnek. -intett a tanárnő, hogy üljek le.
-Igenis. Köszönöm. -ültem be gyorsan Brigi mellé.
-Minden oké? -hajol oda hozzám Brigi.
-Ühüm. -bólintottam egy aprót, de le sem vettem a szemem Gemma hátáról.
-Te tudod! -hajolt vissza, majd a füzetébe kezdett firkálgatni.
Az óra negyede már eltelt, mikor a tanár bejelentette, hogy gyakorlati feladatot fogunk végezni.
-Fiúk, lányok külön dolgoznak, egy kísérletet kell bemutatni. -csapta össze a tenyerét.
-Mi van? Milyen kísérlet? -fordult felém Brigi kétségbeesve. Megvontam a vállam, hogy én sem tudom és felálltam, majd Effi és Dóri mellé sétáltam a cuccommal. Brigi is jött utánam, így mind a ketten helyet foglaltunk velük szemben. Gemma egy kicsit távolabb foglalt helyet tőlünk, még véletlenül sem akarta azt a látszatot kelteni, hogy velünk van. De legalább addig sem idegesített minket.
-Tanárnő! -emelte magasba hófehér karját Gemma. Hát nem tartott sokáig a némasága. -Én nem vagyok hajlandó Alexiával egy csoportban dolgozni. -nézett rám gúnyoson.
-És mégis mi a probléma? -fordult felé a tanárnő.
-Alexia. Ha itt van a közelemben, nem  tudok koncentrálni. -nyafogta. Felvont szemöldökkel néztem rá, és már kezdtem volna a visszaszólást, ha a tanár meg nem szólal.
-Néha azon gondolkodom, hogy ebbe az iskolába biztos érett gyerekek járnak...de mindig arra jutok, hogy nem. Még mindig az óvodában vagyunk. -sóhajtott. -De ha ennyire nem viselitek el egymást, akkor Alexia kérlek ülj át Dominikékhoz, te pedig Márk, gyere ide a lányokhoz. Sóhajtva álltam fel és battyogtam oda a vigyorgó bagázshoz.
-Hidd el, itt sokkal jobb lesz. -kacsintott rám Balu.
-Minél messzebb Gemmától, annál jobb. -vontam vállat, majd az egyik kísérleti csövet kezdtem el forgatni a kezem között. Míg a tanár elmagyarázta, hogy mit is kell pontosan csinálni, addig én Ádámot vizsgáltam. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy pár nappal ezelőtt kiállt mellettem, ezzel magára haragítva a tanárt. Előtte pedig, ha nem beszél a fejemmel akkor tuti nem lettem volna hajlandó Brigiékhez menni, hogy aztán kibéküljek vele. Sokat köszönhetek neki.
-Akkor kezdjétek is el a munkát. Óra végére kész kell lennetek, mert osztályozni fogok. -csapta össze a tenyereit a tanár, majd leült az asztalához és dolgozatokat kezdett javítani. Odafordultam a fiúkhoz és tanácstalanul néztem rájuk.
-Ööö...most mit kell csinálni? -vakarta meg az állát Ricsi. Én csak megráztam a fejem és tanácstalanul néztem rá. Soha nem volt erősségem a kémia és nem is nagyon szívleltem.
-Majd én! -kapta ki a kezemből a csövet Balu és a másik csoportot utánozva kezdte el összeöntögetni a különféle vegyületeket. Félve néztem, ahogy összekutyulja őket  és büszkén nézi a zöld bugyborékoló cuccot.
-Ez biztos jól van így? -kérdezte gyanakvóan Dominik.
-Most miért? Szerintem tökéletes. -szagolt bele, majd fintorogva köhögni kezdett. -Vagyis elméletileg jó.
-Szerintem jobb lenne, ha ezt is beleraknánk. -öntött bele a keverékbe egy adag kék port.
-Én nem hinném, hogy ez..... -de nem tudtam befejezni, mert a zöld cucc pezsegni kezdett és kifolyt a kémcsőből. Mind az öten hátrálni kezdtünk.
-Ez robbanni fog. -hőkölt Ádám. -Feküdj! -kiáltotta, majd mind az öten az asztal alá bújtunk. Ezzel egy időben mintha vulkán tört volna ki. A zöld folyadék kirobbant a csőből és mindent összespriccelt. A másik csapat sikítozva bújt az asztal alá. A tanár elkerekedett szemekkel figyelte a trutyi esőt. Amint teljesen elfogyott a trutyi, a tanár felénk nézett, csípőre tett kezekkel.
-Melyikőtök csinálta?! -tágultak ki az orrlyukai. Félelmetes, hogy mikor dühös az orrlyukai kitágulnak; és van egy ér a homlokán, ami ilyenkor feldagad és úgy lüktet, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat.
Mind a tizen néma csendbe burkolóztunk, így esélyes volt, hogy a tanár is robbanni fog.
-Az agyamra mentek! -túrt a hajába idegesen. -Én most megyek az igazgatóhoz. Remélem addigra kitaláljátok, hogy ki is az okozója ennek az egész felfordulásnak. -ment ki a teremből, bevágva maga után az ajtót.
-Mégis hogy a fenébe jutott az eszetekbe ilyen baromság? -mászott ki az asztal alól Gemma. -Nektek egy csöpp eszetek sincs? -tombolt.
-Nyugi már Gemma! Ura voltam a helyzetnek. -intette le Balázs. -Én született Einstein vagyok! -húzta ki magát büszkén.
-Einstein fizikus volt, te szerencsétlen. -nevetett fel Effi.
-Te meg csini. -kacsintott rá Balu. Effi újra elnevette magát, majd szétnézett a terembe.
-Ezt hogyan fogjuk kimagyarázni?
-Sehogy. -vont vállat Ricsi, majd nekem vágott egy maréknyi trutyit. Meghökkenve söpörtem le magamról a zöld nyálkás anyagot, majd én is felmarkoltam egy adag trutyit és Ricsinek vágtam....volna, ha el nem hajol, és így Dórit találom el.
-Trutyicsata! -kiáltotta Dominik. Mindannyian fogtunk egy adag zöld anyagot és a másiknak vágtuk. Gemma sipítozva rohangált a trutyi elől, míg az igazgató el nem kapta a karját.
-Elég legyen ebből a felfordulásból! -kiáltotta el magát. Mind a kilencen lefagytunk és a diri felé fordultunk. -Most mindenki lerakja a szutykot, ami a kezében van és nekilát a takarításnak. Addig senki nem megy el innen, amíg ragyogni nem fog a terem.
-Igazgató úr! -jelentkezett Márk.
-Igen?!
-Ez a terem sosem ragyogott. Nem lehetne csak addig takarítani, míg olyan nem lesz, mint volt? Koszos, de nem ragadós? -fintorodott el a trutyit vizsgálgatva. Az igazgató nagyot sóhajtott, majd szúrós pillantást vetett felénk.
-Takarítani! -ordította, majd kiment a teremből, a tanárnő kíséretében.