2013. december 29., vasárnap

♦4. rész



Az arcomat az ég felé emeltem, segítve a napsugaraknak, hogy arcomat kényeztessék. A suli parkjában voltunk, egy nagy fa alatt ülve és Briginek magyaráztam a reggelieket.
-Mert az a kamion rám fröcskölte a sáros vizet. -sóhajtottam fel. Már vagy huszadjára mesélem el a reggeli story-t, de Brigi képtelen felfogni. Most is azt magyarázom neki, hogy nem volt más választásom, muszáj volt Balu ruháit felvennem.
-Én ezt nem értem. -sóhajtott fel, majd elfordulva tőlem, teljes figyelmét a majdnem sorba rendezett, színes csokigolyóknak szentelte. Értetlenkedve néztem, ahogy egyik pirosat pakolgatja a másik után, de megenni nem volt hajlandó.
-Miért nem eszed meg őket? -tettem szóvá.
-Én csak a rózsaszínt szeretem. A többinek olyan fura íze van. -fintorodott el. Továbbra is az édességeket pakolgatta, így kihasználva a helyzetet, gyorsan elcsentem egy rózsaszín és kék golyót. Egyesével bekaptam őket, és próbáltam különbséget tenni az ízük között, de mily meglepő módon, mind a kettőnek ugyan olyan íze volt.
-Birig. Mind a két színűnek ugyan olyan íze van. Nagyot sóhajtott és magyarázni kezdett.
-Csak azt hiszed, hogy ugyan olyan íze van, pedig nem! Ugyanis míg a rózsaszín golyócskákat kis mennyiségben nyomják tele színezékkel, addig a többiben nagyobb adag a színezék, ezáltal az ízük is rosszabb. Mert hát ugye a rózsaszín szín elkészítéséhez fehér kell és egy pici piros, ami nem sok színezék, de mondjuk a sötétkékhez már fekete is kell a fehér mellé és kék, ami ugye sokkal, de sokkal több színezéket jelent, mint a rózsaszínnél. Tehát ha rózsaszínt szeretnél csinálni, akkor.... -lendült bele a magyarázásba, de muszáj volt közbevágnom.
-Ha jobban belegondolok nem is volt ugyan olyan az ízük. A rózsaszín sokkal finomabb volt. -állítottam le. Mosolyogva vette tudomásul, hogy nekem is a rózsaszín ízlik, majd - szerencsémre - visszafordult szétválogatott csokijaihoz. Álmodozva tekintettem a focipálya felé, ahol a felsőbb évesek éppen játszottak. Érdeklődve figyeltem az igen profi szinten teljesítő csapatokat. Azért valamilyen szinten én is értettem a focihoz, és egy évig jártam is edzésekre a nővérem miatt. Tudom, most azt vártátok volna, hogy a bátyám vagy öcsém miatt jártam, de nekem csak egy nővérem van, aki él-hal a fociért. Kiskora óta ez a szenvedélye és mai napig profi szinten űzi ezt a sportot. Mindig is felnéztem rá, a kitartó és kemény erőfeszítések árán elért munkájára, de én még csak a közelébe sem értem. Ezért is hagytam abba a focit. Nekem teljesen megfelel a futás, melyet napi szinten "gyakorlok". Én abban érzem igazán otthon magam. Persze ott van még a röplabda és kézilabda, de azokat csak a suli miatt kezdtem újra.
-Visszaadod légyszi?! -intett az egyik focizó fiú felém. Felébredve a merengésből, felálltam a fa tövéből és a pályáról kigurult labdához mentem. Kézbe vettem, majd egy jól irányzott mozdulattal elrúgtam. Pont a fiú előtt pattant le, majd átívelve őt a kapuba gurult.
Nem akarok felvágni vagy ilyenek, de régen elég jó voltam a csapatban. Egyik főbb személy voltam a pályán, de ennek már több éve.
Hitetlenkedve nézett rám a fiú, majd hátrafordult a többi fiúhoz és mondott valamit nekik, amit én nem értettem. Én meg, mint egy rakás szerencsétlenség, ott álltam a pálya szélén és hát nem is tudom. Talán azt vártam, hogy ide jöjjön hozzám. Magam sem tudtam, csak ott álltam és figyeltem őket.
Majd, mintha belelátott volna a gondolataimba az a fiú, megindult felém.
-Szia. BenG vagyok. -mosolygott rám.
-Ööö...én meg...izé. -dadogtam, mert mégsem lett volna szerencsés azt mondai, hogy Ali vagyok, mikor tetőtől talpig fiú ruhában feszítettem előtte.
-Ő itt Sanya én meg Brigi. -jött a segítségemre az én drága jó barátnőm.
-A fúk és én azon gondolkodtunk, hogy nem e lenne kedved beállni játszani hozzánk. Ugyanis Chris nem hajlandó játszani. -vetett egy mérges pillantást az említett személyre. Én is oda néztem és mintha kupán vágtak volna, úgy hasított belém a felismerés. Az a Chris állt ott a kapu mellett, aki tegnap jól megnézett magának. Brigi is eltátotta a száját és jó erősen belemarkol a karomba. A húsomba vájt körmei miatt felszisszentem, majd észrevétlenül kirángattam karomat, a szorításából.
-Persze hogy megy! Úgy is lesz egy lyukas óránk és nagyszünet is van. -mosolygott a velünk szemben álló fiúra Brigi, majd egyet taszítva rajtam, a menésre bírt. Kelletlenül ugyan, de beálltam játszani.

~~~ Brigi szemszöge ~~~

Sikongatva pattantam fel a padról, mikor Alinál volt a labda, vagy sikerült egy gólt szereznie a csapatának. Már fél órája játszottak és be kell, hogy valljam, egész tehetséges Ali, ahhoz képest, hogy lány. Meg hát ugye olyan fiúk ellen játszott, akik sport osztályban vannak és a focit választották sportjuknak. Szóval le a kalappal előtte.
-Ali hol van? -ült le mellém Ricsi és Márk.
-Ott. -mutattam az éppen futó Alira. Ricsi ás Márk hunyorogni kezdtek, majd kitágult szemmel fordultak felém.
-Bizony! A mi kis Alink felnőtt. -nevettem fel, majd újra a  játékra összpontosítottam. A két értetlen fiú is minden figyelmét a meccsnek szentelte és egy darabig meg sem szólaltak. Majd kis időnyi hallgatás után Márk szólalt meg:
-Csak a sapka le ne essen róla. -húzta el a száját.
-Reménykedjünk. -tördeltem ujjaimat idegességemben.
Teljesen átszellemülve figyeltük a meccset, ami egyre izgalmasabb és érdekesebb fordulatokat vett. Ali és csapata állt nyerésre, mikor az éppen futó Alit valaki kigáncsolta, így szegény lány egy hatalmasat esett. Elterülve a földön feküdt és nem mozdult. Riadtan pattantam fel a padról a köré gyűlt tömeghez rohantam. Átvergődtem magam, a tőlem öt fejjel magasabb fiúkon és Ali mellé térdeltem. Óvatosan kisöpörtem az arcából a pár kusza hajtincset és a nevén szólongattam.
-Ali azaz Sanya. Sanya kelj fel. -rázogattam óvatosan a vállát. Szemei megrebbentek és artikulátlan hangokat hallatott. Homlok ráncolva próbáltam kivenni a szavaiból, hogy mit mond, de semmit sem értettem.
-Megölöm azt a barmot, aki kigáncsolt! -mordult fel haragosan és felült. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és magamhoz öleltem őt.
-Tudod hogy megijesztettél?! -súgtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
-Bocs, de már kellett a pihenés. Ennyi rohanás után, muszáj volt egy kicsit lefeküdnöm. -nevette el magát. A körénk gyűltek is hangos hahotázásba kezdtek, csak én nem voltam olyan állapotban, hogy nevessek. Szerintem igenis hülye vicc volt, hogy kiterült a földön. Én halálra aggódtam magam miatta, mikor semmi baja sem volt. Duzzogva álltam fel mellőle és becaplattam az épületbe. Idegesen csapkodva lában a márványborítású padlóhoz, kerültem ki a folyosón lézengő diákokat.
Elhaladva a büfé mellett észrevettem Dórit és Effit. Pár felsőbb éves fiúval beszélgettek, de pechemre Dóri észrevett és heves integetésbe kezdett. Lesütöttem a szeme és próbáltam úgy tenni, mintha észre sem vettem volna őket. Semmi kedven nem volt most velük beszélgetni. Nem miattuk, mert őket nagyon kedvelem, de jelenlegi hangulatomban senkit nem bírtam volna elviselni magam mellett.
Megszaporázva lépteimet, siettem el a büfé mellett, és már mentem volna fel a lépcsőn, ha valaki el nem kapja a karom. Erősen visszarántott, majd körmeit a karomba vájta, így esélyem se volt a menekülésre.
-Mit akarsz? -fordulok unottan Debi felé.
-Először is! Én nem tűrök ilyen hangnemet, szóval gyorsan változtass a stílusodon, vagy én fogok! -akadt ki. -Másodszor pedig szóltam neked. Kiabáltam, de ezek szerint süket vagy. -húzta fel íves szemöldökét.
-Nem vagyok kíváncsi a tanácsaidra. -puffogtam sértődötten.
-Tudod mit?! Engem nem érdekel, hogy mi bajod van, az magánügy. Csak azt mond meg, hogy hol van Ali. -nézett rám szúrós szemmel Debi. Haboztam egy kicsit, majd az orrom alá morogtam, hogy: A focipályánál van. Debi vetett rám egy elégedett pillantást, majd elengedve az elfehéredett karomat, otthagyott a lépcső aljában. Hitetlenkedve néztem utána, majd újra megkíséreltem felmenni a lépcsőn, ami másodjára sikerült is.

~~~ Dóri szemszöge ~~~

Célirányosan szeltem át a füves részt, mely a suli és a focipálya között terült el. Már jó messziről kiszúrtam magamnak a két idiótát, akik valami Sanyának kiabáltak. Olyan ismerős volt valahonnan ez a név, de semmi nem jutott az eszembe vele kapcsolatban.
-Nem láttátok Alit? -álltam meg a két őrjöngő fiú mellett.
-Neked is szia Debi. -intett egy gúnyos mosoly kíséretében Ricsi.
-Mindegy. Szóval hol van? Brigi azt mondta, hogy itt van valahol, de nem látom. -néztem végig a focizó fiúkon. Kis híján elfogott a hányinger, ahogy a félig meztelen, izzadt fiúkon néztem végig. Mindig is rühelltem, ha valaki ennyire le van izzadva. Nem is értem, hogy miért kell tűző napon játszani, de ez most lényegtelen.
Az összes fiú közül csak egyikük volt teljesen felöltözve. Furcsállottam is, hogy ő kilóg a sorból, de a fel nem tett kérdésemre Márk hamarabb adott választ.
-Ott van Ali. A sapkás. -mutatott a lányra.
-Te jó ég! -suttogtam ledöbbenve, majd nem is törődve a játékosokkal és az éppen zajló meccsel, simán besétáltam a pálya közepére. Mit sem törődve a felháborodott néppel, elkaptam Ali ingének a nyakát és annál fogva húztam ki a pályáról.
-Éppen játszunk! -kiált rám BenG.
-Leszarom! -kiáltok vissza, majd magam után vonszolva az értetlen lányt, bemegyek az épületbe.

~~~

Idegesen toporgok a vécé fülke előtt. Már vagy tíz perce bent van Ali, de még mindig nem képes kijönni onnan. Türelmetlenül ráverek kettőt az ajtóra, majd beszólok:
-Be nem akarsz oda költözni? Gyere már ki!
-Mindjárt! -kiáltja vissza idegesen. Hallom, ahogy leengedi a vécét, majd kinyitja a fülke ajtaját.
-Azt meg minek engedted le? -értetlenkedem.
-Mert ha valaki itt lett volna, akkor ne gondolja azt, hogy esetleg drogoztam vagy cigiztem bent.
-Igen. Biztos ezt gondolnák. -válaszolom cinikusan, majd jobban szemügyre veszem őt.
-Egész jó. -ismerem el.
-Biztos, hogy ez az én stílusom? -húzza el a száját Ali.
-Ez van és kész! Csak ezeket találtam a szekrényemben. -vont vállat, majd megigazította összekócolt hajamat. Hálásan néztem rá, majd újra visszafordultam a tükörhöz.
-Végül is, meg lehet szokni. -vontam vállat, látva a összképet.
-De most menjünk, mert mindjárt vége a szünetnek. -ment ki a mosdóból. Még egy pillantást vetettem magamra, majd Dóri után szaladtam.
Még a tanár előtt sikerül beérnünk a terembe. Mind a ketten bevetjük magunk a padba és kis angyalka módjára várjuk az infótanárt.

~~~ Ali szemszöge ~~~

-Ugye tudod, hogy a fiúkon elég hülyén áll a női ruha. -hajol hozzám Ricsi.
-Egyszer ezt is be kell vállalni. -vonok vállat egy mosoly kíséretében. Még mondott volna valamit a fiú, de a tanár belépett a terembe, így előre dőlt a székével és óra végéig meg sem mukkant.
Furcsállottam is, hogy egész órán meg sem mukkant, miközben minden más tanárnál le se lehet lőni őt.
Órák után szóvá is tettem ezt a dolgot.
-Ricsi. Ricsi várj! -futottam utána.
-Hmm? -fordult meg komótosan.
-Csak az infó órával kapcsolatban akartam kérdezni valamit.
-Hallgatlak! -dugta farmerzsebébe a kezét.
-Szóval azon gondolkodtam, hogy minden órán olyan zizi vagy, de infón olyan csöndes voltál. Miért? Kérdésemre állkapcsa megfeszült, izmai görcsbe rándultak, de sikerült lehűtenie magát. Kérdőn néztem rá, így beszédre nyitotta a száját.
-Tavaly év elején, mikor... -kezdett beled, de az osztálytársaink félbeszakították.
-Mizu csajok?! -karolta át a vállam hanyagul Balázs. Ádi és Dominik is megérkeztek mellénk, így majdnem teljes volt a létszám.
-Nagyon vicces Pataki. -sziszegte ingerülten Ricsi.
-Hé, hé! Semmi para, csak egy ártatlan kérdés volt. -emelte fel kezeit Balázs.
-Mindegy. -legyintett, majd felém fordult. -Szóval ott tartottam, hogy mikor.... -de megint nem tudta befejezni, mert valaki ránk dudált. Mind az öten a kocsi felé kaptuk a fejünket. Míg a többiek értetlenkedve nézték az előttünk leparkoló kocsit, addig az én arcomra egy hatalmas vigyor terült ki, majd a kocsihoz szaladtam.
-Léna! -visítoztam izgatottan. -Te hogy kerülsz ide? ugráltam a kocsi mellett. Nővérem elnevette magát, majd kiszállt a kocsiból, hogy megölelhessem. Boldogan borultam kitárt karjaiba. Szorosan öleltem magamhoz rég nem látott testvéremet. Mivel már nagykorú és a munkája is a városon kívül van, így már nem él velünk. Emiatt elég ritkán látom, de amikor meglátogat, akkor napi, akár másfél hétig is szokott maradni.
Most kivételesen nem tudtam, hogy jönni fog, így váratlanul ért a betoppanása.
-Kik azok a szívtiprók a bejáratnál? -suttogta a fülembe kuncogva. Bármennyire is azt hangoztatja, hogy felnőtt, ő mégis az a kamasz lány maradt, mint akivel éjszakákon keresztül képesek voltunk fiúkat kibeszélni és epekedni utánuk. Nekem ő már csak az én dinka nővérem mered.
-Az osztálytársaim. -válaszoltam kérdésére, majd az említett személyek felé fordultam. -Gyere, bemutatlak nekik. -ragadtam meg karját és a fiúkhoz húztam őt.
-Srácok ő a nővérem, Léna. Léna ők az osztálytársaim, Ádám, Balázs, Dominik és Ricsi. -mutattam be őket egymásnak.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek titeket. Már sokat hallottam rólatok. -mosolyodott el. Tudtam, hogy csak engem akar szívatni és ezért köpött be, de nem nagyon zavart.
-Na jó! Nekünk most már mennünk kell! Ugye Léna? -vetettem rá egy gyilkos pillantást.
-Vettem a célzást. -kacsintott, intett egyet a fiúknak, majd visszaszállt a kocsijába. Megvártuk míg beszáll a kocsiba, majd mind a négyen felém fordultak.
-Bírom a nővéred. Remélem, hogy jobban is megismerhetem majd. -húzogatta a szemöldökét Dominik.
-Csak szeretnéd! -löktem vállba nevetve. -Most már mennem kell. Nem szeretném szegény nővérkémet megvárakoztatni. -forgattam meg szemeimet, majd én is intettem egyet és beszálltam az anyósülésre. Egy utolsó pillantást vetettem a suli előtt álldogáló fiúkra, majd tekintetemet az útra szegeztem. Öt percnyi néma kocsikázás után, nővérem szakította meg a beállt csendet.
-Aranyosak. Bírom őket. -nézett felém egy pillanatra, de utána teljes figyelmét az útnak szentelte.
-Én is. -mosolyodtam el, majd bekapcsoltam a rádiót, hogy ne legyen csend a kocsiban.

2013. december 27., péntek

♦3. rész

Sziasztok Drágák!:)
Itt is lenne az új rész.
A részről csak annyit, hogy Ali második napja lesz a suliban és egy kis érdekesség...:D
De nem akarok semmit sem elárulni, szóval itt is az új rész!
Jó olvasást és további kellemes szünetet nektek!:)
Pusszancs!




A sapkámat fogva rohantam a busz után.
Reggel szerencsésen elaludtam, anya meg apa sem voltak itthon, hogy felkeltsenek. Tíz perc alatt kellett elkészülnöm, de minden kapkodás ellenére is lekéstem a buszt.
Kifulladva álltam meg az utca sarkán. Előre hajolva, lábaimon támaszkodva fújtam ki a levegőt. Nem hiszem el, hogy lekéstem a buszt! mérgelődtem magamban, taxit keresve. Nemrég költöztünk ide, így még semmit sem ismerek a városból. Tudatlanul bolyongtam az utcákon, de keresésem hiábavalónak tűnt.
-Elvihetünk? -hajolt ki a mellettem leparkoló kocsiból Balázs.
-Ha nem gond. -húztam el a szám.
-Dehogy. Gyere, szállj be! -nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját. Gyorsan beszálltam a járműbe, mert nem akartam még nagyobb sort felhalmozni magunk mögött. Ádám és Dominik volt még a kocsiban Balun kívül.
-Hogy hogy gyalog? -fordult hátra az anyósülésről Dominik.
-Elaludtam és lekéstem a buszt. -vontam vállat.
-Üdv a klubban! -boxolt vállba Ádi. Rámosolyogtam, majd Baluhoz fordultam.
-Mióta van jogsid? A fiúk rám néztem, majd kitört belőlük a röhögés. Nem értettem, hogy mi volt olyan vicces a kérdésemben, így értetlenkedve néztem rájuk.
-Dehogy van jogsija. Apja kocsiját szokta bebúrni, ha szükséges. Mint például most. -röhögött Dominik.
-Aha. -döbbentem le. Gyorsan, de észrevétlenül szorosabbra húztam az övemet és abba kapaszkodva szorongtam a hátsó ülésen, Ádi mellett.
-Nyugi. Profin vezet. -mosolyodott el Ádám.
-Ja, persze. -mosolyogtam vissza erőltetetten, majd engedtem az öv szorításán.

~~~

Megállva a suli előtt mind a négyen kiszálltunk a kocsiból. Gyorsan kiszedtem a csomagtartóból a két szatyromat, melyben az égősorok és a sütik voltak.
-Basszus! Elfelejtettem csillagszórót. -csapott a homlokára Balázs.
-Mit? -ráncoltam a homlokom.
-A csillagszórót. Nekem kellett volna hoznom, de elfelejtettem. -rágta idegességében a száját.
-Megmondod Ricsinek, hogy elfelejtetted és ennyi. -vontam vállat.
-De ez lenne a fő szám a meglepiben.
-Miért fontos ennyire az a meglepi? -értetlenkedtem.
-Mert tavaly is volt és azelőtt is. Ezt eddig minden évben csináltuk és most sem fog elmaradni. -makacsolta meg magát.
-Oké. Akkor meg menj és hozd el most.
-De akkor te is jössz! Ez a te ötleted volt, és ha már igazolatlant kapok, akkor ne csak én kapjak. -tette keresztbe maga előtt a karját Balu.
-Oké, csak siessünk. -forgattam szemeimet.
-Nyomás! -ragadta meg a karom.

~~~

-Szép ház! -szálltam ki a kocsiból.
-Ja. -vont vállat, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Kinyitotta az ajtót, nekem meg leesett az állam. Gyönyörködve forgolódtam a hatalmas előszobában.
-Ne csorgasd már a nyálad. Azért annyira nem szuper. -nevette el magát Balu.
-Nekem az. Még sosem láttam ilyen szép házat.
-Egy idő után unalmas. -vont vállat, majd felsietett az emeletre. Érdeklődve mentem be a nappaliba. Ha eddig még nem kaptam szívrohamot a látványtól akkor ideje volt. Tátott szájjal forogtam körbe a három méter belmagasságú szobában. Cipőmet levéve óvatosan lépkedtem a bársonyos szőnyegen. Még zoknin keresztül is olyan érzése támadt az embernek, mintha mezítláb egy mezőn sétálna. A fű keltette érzést a hatalmas ablakból táruló látvány koronázta meg. Megbabonázva lépkedtem az elém magasodó kétszárnyú ablakhoz, ami egyben ajtóként is szolgált. Csukott szemmel élveztem a napsütést, mely lágyan cirógatva arcomat, ringatott egy szebb világba.
-Kérsz valamit inni vagy enni? -zökkentett ki az álomvilágomból Balázs mély, de ugyanakkor lágy hangja.
-Mi? Nem, köszönöm. -tértem magamhoz.
-Oké. Attól én még iszok valamit. -vont vállam, majd átsétált a konyhába.
-És sikerült megtalálni a csillagszórókat? -mentem utána.
-Aha. -a szobámban voltak, ahogy gondoltam. Mind a ketten felültünk egy egy bárszékre, majd Balu töltött magának valami rózsaszín löttyön inni és újra megkínált.
-Mi ez? -szagoltam bele fintorogva.
-Koktél. -nevetett fel, majd egy huzamra mind megitta. Még mindig kétségekkel teli néztem a rózsaszín folyadékra, de minden mindegy alapon én is megittam a nekem töltött innivalót. Grimaszolva nyeltem le a keserű, de egyben édeskés italt.
-Kérhetnék egy pohár vizet? -köszörültem meg a torkom. A koktél megkezdte hatását, így elkezdte szétégetni a torkom. Köhögve próbáltam enyhíteni a maró hatást, amely egyre jobban érződött.
-Persze! -töltött gyorsan egy pohár jéghideg vizet. Megkönnyebbülve fújtam ki magam miután már nem éreztem annyira a maró ízt.
-Nem tudom  mi volt benne, de nagyon szar. -böktem a koktél felé.
-Nem tudod te, hogy mi a jó! -csóválta a fejét mosolyogva a fiú, majd felállt a pulttól. Utána eredtem és miután bezárta a lakás ajtaját mind a ketten a járdára léptünk. Már nyitottam volna ki a csomagtartót, hogy kivegyem a cuccaimat, mikor elsüvített mellettünk egy teherautó. Kerekei a járdaszegélyt súrolták, ennek következtében a kátyúba maradt víz, mind az én ruhámon végezte. Lesokkolva álltam a kocsi mellett, miközben Balu rajtam röhögött.
-Ez nem vicces! -förmedtem rá. -Most hogy menjek be a suliba?
-De, ez nagyon is vicces! -fogta a hasát a röhögéstől.
-Nem röhög, együtt érez! -próbáltam lekorholni, de én is elmosolyodtam. -De most komolyan?! Így nem mehetek be a suliba, de haza menni meg már nincs időnk. Mit csináljak? -néztem rá kétségbeesetten. Látva tehetetlenségemet, nagyot sóhajtott, majd bezárva a kocsit, visszamentünk a házba.
-Keresek valami rád illőt. -indult föl a lépcsőn.
-Van egy nővéred? -lepődtem meg.
-Nincs.
-Akkor egy húgod? -kíváncsiskodtam tovább.
-Az sincs.
-Balázs. Anyukád ruháját nem vehetem fel. -háborodtam fel.
-Ki mondta, hogy anya cuccait adnám rád? A saját ruháim közül keresek neked valamit. -fordult meg a lépcsőn.
-Ja! -esett le a szitu. Hitetlenkedve elnevette magát, majd továbbment a lépcsőn. Összeszedtem magam és utána siettem. Felérve az emeletre már körbe se néztem, mert nem olt időm minden egyes kis sarkot alaposan megbámulni. Célirányosan Balázs szobájához mentünk.
-Szerintem ez jó lesz. -vett elő a rumlis szekrényből egy férfiinget. Majd egy újabb darabot és még egy ruhát. Végül nagyjából az egész szekrényét kipakolta, de állítása szerint Mind túl fiús neked. Csalódottan rogyott le ágyára. Sajnáltam, mert csakis az én hibám miatt dekkolunk még mindig a szobájában tehetetlenül, és az óra meg egyfolytában ketyeg. Nem tudom már hány perce vagyunk távol, de az igazolatlan már garantált.
-Van egy ötletem! Kimennél egy kicsit, hogy át tudjak öltözni? -néztem rá bociszemekkel.
-Aham. állt fel, majd kislattyogott a szobájából. Amint bezárult mögötte az ajtó levettem az átázott ruhadarabokat és az elképzelésem szerinti ruhákat gyorsan felkapkodtam magamra. Becsukott szemmel fordultam a tükörhöz. Féltem tőle, hogy talán nem lesz jó és mégis csak haza kell, majd menjek átöltözni, ezzel összegyűjtve két óra igazolatlant a második napomon. Végül rászántam magam és kinyitottam a szeme.
Végül nem is volt olyan vészes a helyzet. Ha jobban szemügyre vettem magam, elég tűrhető volt a külsőm. Vigyorogva forogtam a tükör előtt, magamat stírölve.
-Kész vagy már? -szólt be Balu türelmetlenül. Róla meg is feledkeztem. Kapkodva nyitottam ki az ajtót, hogy utána ő is megvizsgáljon.
-Na milyen? -kérdeztem félve a néma fiútól. Összeráncolt homlokkal vizslatott, meg sem szólalva. Féltem a válaszától, mert akkor biztos voltam benne, hogy haza kell mennem.
-Egész tűrhető. -szólalt meg végül. Az eddig bent tartott levegőt, most mind kiengedtem és megkönnyebbülve rogytam le az ágyra.
-Nem feltűnő, hogy lány vagyok?
-Annyira nem. Ugye bő a gatya és nem látszik, hogy neked nincs...szóval, hogy te nem...na érted! -dadogott.
-Értem. -nevettem el magam.
-De a hajaddal kezdeni kéne valamit. Túl hosszú. -morfondírozott Balázs.
-Felfogom. -vettem elő egy hajgumit, majd gyorsan egy laza kontyba fogtam a hátközépig érő, világosbarna, néhol vöröses hajamat.
-Így lesz igazán szuper! -nyomott a fejembe egy sapkát. Így se a hosszú hajam, se az arcom nem látszott annyira. Büszkén csodálta Balázs élete főművét, ahogy ő fogalmazott.
-Na de most már siessünk. Az első óráról már lekéstünk, de a másodikra jó lenne beérni. -sürgetett. Gyorsan lesiettünk a lépcsőn, majd bezárva magunk után a házat, mind a ketten bepattantunk a kocsiba. Balázs rátaposott a gázpedálra és már száguldottunk is a főúton a suli felé
-Azért lassíthatnál. Nem szeretnék balesetet szenvedni. -markoltam szorosan a biztonsági övemet.
-Nyugi. Mindjárt ott vagyunk. -válaszolta, le sem véve tekintetét az útról.

~~~

Idegesen tekintgettem a suli épülete felé. Most kanyarodtunk a parkolók felé, rajtam meg kezdett elhatalmasodni a pánik. Hogy miért? Mert fiú ruhában vagyok és el kell játszanom, hogy fiú is vagyok. A számszélét rágva nézte a sulit. Reméltem, hogy valami csoda folytán hirtelen eltűnik, vagy csak én öltözök át. De varázslat nem létezik, így én még mindig fiúnak vagyok öltözve, és a suli épülete is még mindig itt áll előttünk. Az idegességtől már a kezem is remegett, de az egészből Balázs szerencsére semmit nem vett észre. Továbbra is parkolóhelyet keresett, ami az én szerencsémre nem nagyon akadt.
Igazából én nem vagyok egy félős lány, sőt. Elég sok mindent bevállalok, fogadásokat kötök, megszívatok másokat és nagyon szeretek szerepelni. De ez az eset most valahogy más volt. Gondold csak el! Képzeld el, hogy tetőtől talpig férfi szerelésben feszítesz az egész osztály előtt, miközben mindenki tudja rólad, hogy lány vagy. És ilyenkor lehet azon gondolkodni, hogy mit is fogsz mondani magyarázatként az értetlen tanárnak. Mert hát ugye melyik eszement gondolna arra, hogy egy nyolcvannal száguldozó kamion miatt lettél vizes és ezért kellet a nemrég megismert osztálytársam - aki ráadásul fiú - ruháit kölcsön kérni. És ha már az osztálytársamnál tartunk, akkor azt hogyan magyarázzuk meg, hogy nála voltunk tanítási idő alatt. Sehogy! Ez ez egész helyzet egyszerűen lehetetlen!
-Mehetünk? -állította le a motort Balu, tíz percnyi parkolóhely után keresve. Megráztam a fejem és erősen markoltam az övet. Eszem ágában sem volt elhagyni a kocsit. Itt legalább nem lát senki, legalábbis míg nincs vége a mai napi tanításnak.
-Mi a baj? -fordult felém teljesen. Kérdőn fürkészett igéző zöld szemeivel.
-Nem maradhatnék itt? -kérdeztem cérnavékony hangon.
-Pontosan miért is? Már százszor átbeszéltük, hogy mit is mondunk a tanárnak. -próbált megnyugtatni kevés sikerrel. Újra megráztam a fejem és csak szorongattam a biztonsági övemet. Eszem ágában sem volt bemenni a suliba. Már az igazolatlant is leszartam, csak ne kellett volna kiszállnom a kocsiból.
-Majd szerzek valahogy igazolást. Én így nem akarok bemenni. -nyafogtam kétségbeesetten. Tudtam, hogy semmi esélyem Balázs ellen, így utolsó mentőövként próbáltam minden lehetséges módon hatni rá.
Farkasszemet néztem a végzetemmel, aki jelen pillanatban Balázs volt. Kis idő elteltével mosolyra húzta a száját, majd ismét megszólalt.
-Indulás! -szállt ki a kácsiból, majd gyorsan megkerülve azt, kinyitotta nekem az ajtót. Vonakodva ugyan, de kiszálltam a kocsiból. A jármű mellett viszont újra földbe gyökerezett a lábam és meg sem mozdultam. Balu látva ezt sóhajtott egyet, majd felkapott és a karjaiban cipelt el a bejáratig.
-Ugye tudod, hogy ez emberrablásnak minősül. -kérdeztem kapálózva.
-Addig nem, míg a suliba cipellek. -tett le a bejáratnál, majd illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót.
-Kösz. -sziszegtem kelletlenül, majd maga előtt tolt be az épületbe.
-Most már muszáj lesz bejönnöd órára. -húzta el a száját csibészesen.
-Én is tudom! -rántottam egyet a táskán a vállamnál, majd faképnél hagyva a rajtam szórakozó gyereket, felsiettem a lépcsőn. Pár pillanatig még egyedül sétáltam a kihalt folyosón, de hamar beért, így egymás mellett haladva tettük meg a maradék távot az osztálytermünkig. Az ajtó előtt viszont minden bátorságom elfogyott és újra földbegyökerezett a lábam. Tenyerem izzadni kezdett, kínomba a nadrágba töröltem nedves tenyereimet. Idegesen szuggeráltam az előttem lévő ajtót, mely elválasztott a totális beégéstől.
-Ma még bemegyünk? -szólalt meg mögöttem Balázs.
-Ööö...én nem szeretnék oda bemenni. -mutattam az ajtóra.
-Ne csináld már Ali! Be kell mennünk, mert nem akarok két igazolatlant kapni! -emelte meg a hangját. Szegény nagyon kifáraszthattam őt. Mondjuk a helyében én is tiszta ideg lennék, ha egy ilyen csajjal kéne lennie, mint én.
-Én sem akarok igazolatlant kapni, de én be nem megyek így oda. -akadtam ki.
-De miért nem vagy képes bemenni?! -értetlenkedett.
-Te be tudnál menni lány ruhában? Csak gondolj bele! Szerintem nem! -vágtam vissza.
-Na jó! Tudod mit? Én bemegyek, te meg csinálj azt amit akarsz. -kiabált vissza, majd azzal a lendülettel fordult a kinyílt ajtó felé. Mind a ketten lefagyva álltunk az értetlen tanár előtt, aki az ajtóból méregetett minket, azzal a vérfagyasztó tekintetével. Félve a tanár mögé pillantottam, ahol a lányok értetlenkedve néznek, a fiúk pedig röhögnek rajtunk.
-Maguk meg kicsodák? -ráncolta a homlokát a tanárnő.
-Baranyai tanárnő, hát már meg sem ismer? Én vagyok az. Balázs, Pataki Balázs. -derült fel az arca Balunak. A tanárnő arca először komor lett, majd a felismerés árnya suhant át rajta.
-Te jó ég! -suttogta elhaló hangon, majd befelé intett. -Mind a ketten befelé! Engedelmesen beosontunk mellette, nem akartunk még nagyobb bajt. A tanára asztal mellett megállva aztán szembe kellett néznünk a végzetünkkel. Baranyai tanárnővel.
-Maga meg kicsoda? -fintorodott el mikor rám nézett. Azonnal levert a víz. Tudtam, hogy rájött, én nem vagyok fiú. Idegesen húzogattam a pulcsim ujját, közben próbáltam összeszedni magam, de egy hang sem jött ki a számon. Balu is idegesen pillantgatott felém, de annyira nem volt bátor, hogy meg is szólaljon.
-Öö...én izé... -dadogtam.
-Ő itt Sanya! Az új diák. -kiabálta be valaki hátulról. Mind a hárman az osztályhoz fordultunk. Értetlenkedve pásztáztam a sorokat, majd megakadt a tekintetem a vigyorgó Ricsin. Rögtön tudtam, hogy ő mondta, mert tegnap is így hívott. Tátogtam neki egy Köszönöm-öt, majd visszafordultam a tanárhoz.
-Szabó Sándor vagyok, de a barátaimnak csak Sanya. -mosolyodtam el a hitelesség kedvéért. Összeráncolta a homlokát, majd a naplóhoz fordult. Gyorsan fellapozta, majd a nevemet kezdte keresni, de hát ugye nem találta. Mert nem volt benne. Nem is létezik olyan gyerek, hogy Szabó Sándor!
Újra izgulni kezdtem, de ahogy rám nézett muszáj volt az ártatlan kisfiút játszanom, így már nem is tudom hanyadjára rámosolyogtam.
-Miért nincs a neved a naplóban? -húzta össze szemeit.
-Mert történt egy kis keveredés. Valaki más nevét írták be az enyém helyett. -vontam vállat.
-Értem. Még egy utolsó kérdés! Miért van ennyire lányos arcod? -méregetett gyanakvóan.
-Sokan mondták már. A szüleim is így hívnak: A babaarcú férfi. -próbáltam minél meggyőzőbb lenni. Még egy utolsó pillantást vetett rám, majd a helyünkre parancsolt minket.
Az eddig bent tartott levegőt, most mind kifújtam és lerogytam a Brigi mellett lévő székre.
-Ez meg mi volt? És miért van fiú ruha rajtad? -súgta oda nekem.
-Majd a szünetben. Ezt most nehéz lenne így megmagyarázni. -sóhajtottam, majd a padra hajtottam a fejem. Ideje volt egy kicsit pihenni a sok izgalom és izgulás után.

2013. december 22., vasárnap

♦2. rész



Ledöbbenve álltam az egész osztály előtt. Ennél jobb bemutatkozást nem is tudtam volna produkálni. Tátott szájjal, lefagyva állok a kilenc kérdő tekintete előtt, mint egy szobor. A tanár újra megköszörülte a torkát és feltette az elismételt kérdést.
-Kisasszony! Ha megkérdezhetem, ön kicsoda? -nézett rám kérdőn a fiatal osztályfőnök.
-Öhm...bocsánat! Szabó Alexia vagyok. De csak Alex. -mosolyodtam el halványan.
-Már emlékszem! Te lennél ez új osztálytárs. -derült fel a férfi arca.
-Igen. Én lennék az.
-Rendben van. Foglalj helyet. Van még pár szabad hely. Szó nélkül elindultam az utolsó előtti padba. Egy lány ült ott egyedül abban a padsorban. Volt még egy hely egyel előtte, de ott két fiú ült. Nem mintha bajom lenne a fiúkkal, de szerintem egy kicsit furán vette volna ki magát, ha már rögtön az első napon fiúk mellé ülök be. Értitek, nem?
Mosolyogva néztem rá a kedves lányra. Szó nélkül húzta ki a mellette lévő széket, azzal a szándékkal, hogy foglaljak mellette helyet. Boldogan ültem be mellé. Talán már az első nap barátokra teszek szert?
-Szia. Brigi vagyok. Műkorcsolyás és röpis. És te? -hajolt közel, hogy a tanár ne hallja meg, hogy beszélgetünk.
-Alex. Futó, kézis és röpis. Te is benne vagy a röplabda csapatban?
-Igen. Majd bemutatlak az edzőnek. Nagyon jó fej. -kuncogott fel halkan.
-Ugye nem zavarok?! -kérdezte mosolyogva Bakos tanár úr. Mind a ketten felé kaptuk a fejünket. Nem szerencsés már az első nap felhívni magunkra a figyelmet. Legközelebb majd jobban figyelek.
A két fiú előttünk felénk fordult és húzogatni kezdték a szemöldöküket. Kinyújtottam rájuk a nyelvemet, majd az óra további részeben meghúztuk magunkat Brigivel.

~~~

Ahogy kicsöngettek az első óráról a teremben újra feléledt a nyüzsgés. Mindenki kicsörtetett a teremből. Gyorsan elraktam a jegyzetfüzetemet, majd Brigihez fordultam.
-Nagy gond lenne, ha elkísérnél a szekrényemig? Nem szeretnék eltévedni, de nem tudom pontosan, hogy hol van.
-Persze! Hányas számú?
-119. -néztem meg gyorsan a jegyzeteimben.
-Jujj de szupi! Enyém meg a 200-as. -tapsikolt boldogan. Felálltunk az asztaltól és utolsóként hagytuk el a termet. Amíg a suliboxok felé igyekeztünk Brigi megállás nélkül beszélt. Mindent elmesélt a sulival kapcsolatban,hol vannak a legjobb helyek az épületben, melyik tanár jó fej és melyik nem. Kik a leghelyesebb fiúk a suliban és, hogy melyik lányoktól jobb távol maradni. Helyeselve bólogattam és próbáltam minél több információt elraktározni a későbbiekre.
Megérkezve a boxokhoz, beütöttem a számkombinációt, majd beraktam a kapott könyveimet. Brigi is hasonlóképp tett. Viszont neki belül tele volt ragasztva a szekrénye mindenféle képpel. Csillogó villogó matricákkal, csillagokkal. Teljesen bele zizultam az egészbe. Szemeimet dörzsölve mondtam el neki véleményemet.
-Te még jól látsz?
-Ezt meg hogy érted? -pislogott nagyokat.
-Hát ez a sok csillogós matrica, meg ugye.... -magyarázkodtam, de látva értetlen arckifejezését lemondóan legyintettem. -Mindegy. Újra visszafordultam a szekrényemhez és morfondírozni kezdtem. Sehogy sem tudtam eldönteni, hogy mivel díszítsem ki. Végül Brigi felé fordultam.
-Már vártam, hogy mikor kérsz segítséget. -mosolygott. -Tessék! -nyomott egy óriási rózsaszín csillagot az ajtóra. Homlok ráncolva figyeltem a nagy izét a felület közepén. Brigi elégedetten vigyorgott mellettem a művét tanulmányozva.
-Kösz. Ez szuper lett. -erőltettem magamra egy mosoly félét, bár lehet, hogy inkább vicsor lett belőle.
Újra pakolászni kezdtem, mikor két lány halk sikoltozására és vihorászására lettem figyelmes. Brigivel együtt mind a ketten oda kaptuk a fejünket.
-Ííí! Az ott Chris! -rángatta ugrálva a kezemet Brigi. Elég érdekesen nézhettem rá, mert abbahagyta az ujjongást és megállt egy helyben mellettem.
-Ő lenne az a nagyon jóképű, szuper, szívdöglesztő Chris, akiről előbb beszéltél? -nevettem fel hangosan.
-Igen. -villantotta rám gyönyörű mosolyát. Chris és a körülötte lebzselők felénk vették az irányt. Tulajdon képen csak a folyosón mentek, de mellettünk is el kellett menniük. A mellettünk lévő két lény lélegzetvisszafojtva várták, hogy melléjük érjen a kis csapat. Szem forgatva figyeltem minden egyes lépésüket, mozdulatukat. Annyira szánalmasok voltak, hogy egy ilyen fiú miatt, így illegetik billegetik magukat. Számomra egy fiú sem ér ennyit.
-Te jó ég! Mindjárt itt vannak. -sipította Brigi.
-Nyugi! Most miért vagy úgy oda? Csak egy fiú. -értetlenkedtem.
-Mi az, hogy csak egy fiú? Ő "A Fiú"! -háborodott fel.
-Bocsi. Nem tudtam, hogy ő "A Fiú"! -nevettem fel jóízűen. Mellénk érve, a kis csapat felénk fordult, hallva hangos nevetésemet. Chris a tömeg közepén állva rám emelte tekintetét, és nyilvánosan végigmért. Mikor újra a szemebe nézett, féloldalas mosolyra húzta a száját és biccentett egyet felém. Álltam pillantását, még véletlenül sem sütöttem le a szemem. Végül Brigi zavarta meg a mi kis szemezésünket. Egy halk sikoly kíséretében ejtette el könyveit. Aki csak ott volt a folyosón, most mind idenéztek. Vörös fejjel hajolt elejtett cuccaiért, de Chris megelőzte őt. Egy ezer wattos mosoly kíséretében átnyújtotta neki elejtett könyveit. Brigi elpirulva átvette könyveit, majd idétlenül birizgálva a haját megköszönte.
-Kö-köszönöm. -dadogta megbabonázva.
-Semmiség. -mosolygott a fiú, majd felém fordult. Nézett még egy darabig, majd végül kacsintott egyet és a körülötte lebzselőkkel továbbállt. Brigi még mindig vágyakozva nézett utána, észre sem véve a körülötte lévő, irigykedő lányokat.
-Csukd be a szád, mert kifolyik a nyálad. -nevettem fel.
-Nagyon vicces. Tudod te milyen mázlista vagy? Minden lány ölne azért, ha legalább csak egyszer ránézne Chris. De rád felfigyelt! -lelkendezett.
-És? Amúgy sem az én esetem. -vontam vállat, majd becsuktam a szekrényajtót.

~~~

Boldogan szökdeltem végig a bejárathoz vezető ösvényen.
-Megjöttem! -kurjantottam vidáman, majd beviharzottam a konyhába. Anya a pultnál ült, előtte a laptop-ja és valamit nagyon gépelt rajta.
-Mit csinálsz? -bújtam hozzá.
-Szia. Mi ez a nagy boldogság roham? -nevetett fel.
-Semmi. -vontam vállat, majd elvéve egy almát, jóízűen beleharaptam.
-És milyen a suli? -kíváncsiskodott tovább.
-Okés. Jó fejek az osztálytársaim.
-Annak örülök. Van már új barátnőd?
-Aham. -haraptam bele újra az almába.
-És mi a helyzet a fiúkkal. Van már olyan aki tetszik? -húzogatta szemöldökét. Szemeim kitágultak, kijelentésére félrenyeltem. Köhögőroham jött rám. Fuldokolva ütögettem mellkasomat.
-Jaj! Jól vagy drágám? -veregetett anya hátba.
-Persze. Már jobban vagyok. -töröltem meg könnybe lábadt szemeimet.
-Akkor rendben. Szóval tetszik valaki? -vigyorodott el újra.
-Anya! Hagyjál már! -álltam fel az asztaltól, majd felmentem a szobámba.
Még nincs teljesen kész, az igaz, de alakul. Az ágyam mögötti fal már kész van és úgy nagyjából mindennek találtam már helyet. Már csak pár doboz van, de fejben már azoknak is van helyük.
Lustán dőltem el az ágyamon, magam elé húzva gépemet. Feljelentkeztem facebookra, majd rögtön az értesítésekkel kezdtem. Nagyon meglepődtem, mikor megláttam, hogy az osztályból többen is ismerősnek jelöltek. Igaz, hogy nem sokat beszélgettem velük ma, de ennek ellenére felvettek. Mosolyogva jelöltem vissza őket, majd léptem is volna ki, de valaki rám írt. 

@RícsárdTörök: Szia Sanya! :D

@AliSzabó: Szia.:) Sanya??:D

@RícsárdTörök: Ahha:D Te olyan Sanyás vagy....:DD

@AliSzabó: Biztos, te tudod. Na de miért írtál rám?

@RícsárdTörök: Ja, télleg! Am holnap meglepetést szervezünk az ofőnek és égősort kéne hozni. De senkinek sincs az osztályból. Mind tök csöves,h nincs nekik...ugye neked van??

@AliSzabó: Van, tudok vinni.:) De milyen meglepetés?

@RícsárdTörök: Csak olyan "Üdvújratanárbá" meglepi lesz...

@AliSzabó: Értem. És csak égőt kell vinnem?

@RícsárdTörök: Hát max valami kaját...az jöhet!!! de más nem kell, mindenki hoz valamit.

@AliSzabó: Oké, akkor azokat viszem. és kössz, hogy szóltál!:)

@RícsárdTörök: Nincsmit! én köszi, hogy legalább neked van égősöröd, ha már MÁSNAK(!) nincs! :D

@AliSzabó: :D na én most megyek..még elő kell kotornom az égősoraidat.:D Szia!:)

@RícsárdTörök: Oké, szia. És mégy egyszer kösziii!

Nevetve kapcsoltam ki a gépem, majd hátradőltem az ágyamon. Mosolyogva gondoltam végig a mai napot. Első órán ugye a tanár "leszidott" minket Brigivel, majd a folyosós incidens. Utána az órákon a hátsó padban lévő fiúk engem és Brigit szekáltak. Minden egyes papírgalacsin után hátrafordultam és szúrós szemmel néztem rájuk. Van valami gond? tátogtam a nevetés szélén állva. A fiúk a röhögéstől remegő vállal néztek rám. Brigi is hátra nézett és minden hozzánk dobott papírgalacsint vissza dobált. Sajnos ezt már Bakos tanár úr is észrevette, így a nap további részében Ricsi és Márk között kellett ülnöm. Végül is az is elég vicces volt, mivel az a két fiú tiszta hülye. Míg Ricsi az orrába tömködte a tollait, addig Márk Bakos tanár urat utánozta. Nagyon vicces látványt nyújtott a két fiú. Azt hiszem nem fogok unatkozni az elkövetkezendő három évben.

2013. december 8., vasárnap

♦1. rész

Sziasztok Mindenki!:)
Hát itt is lenne az első rész! Remélem, hogy tetszeni fog és ezt is szeretni fogjátok, mint a többi blogom.:) A részről annyit, hogy ez lesz Ali első napja a suliban. Szurkoljatok neki, hogy minden rendben menjen és sok barátot szerezzen magának.
Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást és szép napot nektek!:)




-Ezt nem veheted fel! -ront be anya a szobámba sopánkodva. Fintorogva néz végig ruha összeállításomon. A jó idő miatt egy rövid farmer short, szürke top és kockás ing van rajtam. És ami végképp kicsapta anyánál a biztosítékot, az a cipőm volt. Szerinte ugyanis az egy förtelem, még fiú sem venne fel olyat. Én viszont szeretem és kényelmes. De ami miatt hordom, hogy apától kaptam.
Újra végignézek az első összeállításon, ami szerintem megfelel a suli kezdésnek.
-Mi a baj ezzel? -értetlenkedem.
-Ha jó benyomást akarsz kelteni, akkor sokkal csinosabban kell öltözködni, mint most. -fintorodik el újra.
-De én így érzem magam kényelmesen. Ez vagyok én! -mutatok végig magamon.
-De ez akkor sem jó! -toporzékol, mint egy ötéves. Hirtelen felcsillan a szeme, majd megfordulva a ruhásszekrényemhez megy. Áttúrva az egész szekrényt, kivesz belőle valami igazán minit és elegánsat. Grimaszolva adom tudtára, hogy eszem ágában sincs felvenni azt!
-Ebben nagyon csinos és feltűnő lennél. Biztos mindenki megjegyezne és felfigyelne rá. -lett izgatott hirtelenjében. Szem forgatva kapom ki kezéből a ruhát és bezárkózva a fürdőbe, átveszem azt. Úgy sem lenne semmi esélyem anya ellen. A beszélőkéje nagyon jó és bárkit, bármiről meg tud győzni.
Kényelmetlenül éreztem magam, mikor anya előtt forogva mutattam meg, az általa választott ruhát.
-Meseszép vagy Alex. -szipogott meghatódva.
-Ajj anya! Ne csináld már! Ez csak egy normális sulis nap lenne. Nincs benne semmi különleges. -állítottam le őt. Megsértődve húzta ki magát, majd kiment a szobámból. Fejcsóválva kuncogtam, gyerekes viselkedésén. Néha nem tudom eldönteni, hogy melyikünk a szülő és a tini.
Az ágyra dobott első ruha összeállításomra néztem. Olyan jól indult a napom, most meg itt feszengek egy elég szűk ruhában. Végül megrántottam a vállam és belegyömöszölve az első választásomat a táskámba, az órára néztem. Te jó ég! El fogok késni!! Gyorsan összekapkodtam néhány füzetet és írószer, majd a még mindig dobozoktól hemzsegő szobámból kirohanva a konyhába siettem. Anya és apa békésen reggeliztek, de érkezésemre felkapták a fejüket.
-Gyere Alex, reggelizz velük. -paskolta meg a mellette lévő széket apa.
-Bocsi, de késésben vagyok! Rohanok! -kaptam fel egy almát, majd mindkettejük arcára nyomtam egy puszit és már rohantam is volna ki a házból, ha apa utánam nem siet.
-Majd én elviszlek. Az úgy gyorsabb lesz. -kapta fel a kocsikulcsot a cipős szekrényről.
-Köszi, de nem kell. Annyi időm még van, hogy gyalogoljak.
-De én ragaszkodom hozzá! -erősködött, majd kinyitotta nekem az ajtót.

~~~

A kocsi műszerfalán dobolva feszengtem az anyósülésen. Szoknyámat folyamatosan húzogattam, blúzom legfelső gombját kigombolva próbáltam levegőhöz jutni. A levegő egyik pillanatról a másikra forrósodott fel, már már fojtogató jellegű volt.
-Kicsim minden rendben? -nézett aggódva rám apa.
-Semmi bajom. Jól vagyok apa. -válaszoltam vontatottan, de továbbra sem vettem le tekintetem az útról. -Jobb lenne, ha te is az utat néznéd. Még a végén...Apa vigyázz!!! -sikítottam fel! Apa az útra kapta a tekintetét, de már késő volt. Éles fékcsikorgás, majd egy hatalmas ütközés. A kocsi hármat pörgött az úton, majd megállt egy villanyoszlop tövében.
Az idő mintha megállt volna. Mintha egy filmbe csöppentem volna. Mindenhonnan füst szállingózott, a hangokat a távolból, tompán hallottam. Emberek sikítoztak, kiabáltak, de senki sem jött a megmentésünkre. Nagy nehezen oldalra fordítottam a fejem és megláttam élettelen apám testét. Előre dőlve, a kormányra volt hajtva a feje. Óvatosan megmozdítottam bal karomat, majd mikor éreztem, hogy semmi baja, apám vállára helyeztem.
-Apa, apa minden rendben? -ráztam meg óvatosan a vállát. Válasz helyett viszont egy hangos csattanás, majd két erős kar szorítása ébresztett rá, hogy mi is történt pontosan.
-Hölgyem jól van? Hölgyem megsérült valahol? -nézett rám aggódva egy tűzoltó.
-Nem. Én jól vagyok. Apa viszont nem válaszol semmire. Ugye nincs semmi baja? -csuklott el a hangom.
-Minden rendben lesz vele, de most jöjjön. -ragadta meg a karom és óvatosan kiszállított a kocsiból, vagyis roncsból, ami maradt belőle. Erősen kapaszkodtam a férfi karjába, de még ez sem volt elég. Lábaim meginogtak, a talaj eltűnt a lábam alól. Simán összeestem volna, ha a tűzoltó el nem kap. A térdem a lapockámnál megfogott, majd felkapott és karjaiban vitt el a mentőautóig. A mentőnél átvettek az orvosok, a tűzoltó pedig visszament apám megmentésére. Remegve ültem a hordágyon. Egy ápoló körém tekert egy plédet, hogy ne fázzak annyira.
-Apával mi lesz? -kérdeztem meg remegő hangon, az éppen engem vizsgáló orvostól.
-Minden rendben lesz vele, ne aggódj. -mosolygott rám keserűen, majd bekötötte horzsolásaimat. Ekkor az egyik tűzoltó rám emelte elsötétült, szomorú arcát. A bennem lappangó remény utolsó lángja is kiégett. Egy pillanatra lehunyta szemét a férfi, majd tátogni kezdett: Sajnálom! A sírás azonnal kitört belőlem. Vállam remegett a sírástól, levegőt is alig tudtam venni. Egy kedves ápolónő a hátamat simogatva próbált vigasztalni, kevés sikerrel.
Ekkor kiemelték apát is a roncsból. Megtépázott és véres teste élettelenül feküdt a tűzoltó kezében.
-Neee! -kiáltottam fel, majd kitépve magam a mentős kezei közül, az apámhoz futottam.
-Kisasszony, maradjon távol! -kapta el a karom egy rendőr.
-De az ott az apám. -ellenkeztem kétségbeesetten.
-Alexia! Fogadj szót! -mennydörögte apa. Apa?!

~~~

Fejemet rázva tértem vissza a valóságba. Gyorsan végigtapogattam a karom, ahol állítólagosan megsérültem. Szerencsére semmi bajom nem volt. Apára kaptam a tekintetem, aki úgy szint egészséges volt. Kinéztem az ablakon és az új sulim látványa fogadott.
-Bocsi, mit mondtál? -kérdeztem vissza.
-Csak azt, hogy légy jó és fogadj szót. -ismételte meg újra.
-Ja jó. Persze. -dadogtam zavartan, majd kinyitottam a kocsi ajtaját. Apa furán nézett rám, de nem tette szóvá zavartságomat. Becsuktam magam után az ajtót és már indulni is kezdtem volna, de visszaléptem és bekopogtam az ablakon. Apa gyorsan lehúzta azt, és kérdőn nézett rám.
-Szeretlek! -suttogtam és magamra erőltettem egy mosolyt, bár lehet, hogy inkább vicsornak tűnt.
-Én is téged. Alex kérlek szépen vigyázz magadra és persze érezd jól magad. -indította be a motort, majd egy aprót dudálva elhajtott a suli elől.
A reményem utolsó sugara is elhalt, mikor apa befordult a sarkon. Nem akartam elkezdeni ezt a sulit. A régi osztályomat, iskolámat, barátaimat és életemet akartam. Nem nagy kérés! Szerintem ezt simán meg tudnák nekem adni a szüleim, ha egy kicsit is belegondolnának a helyzetembe. De mint tudjuk, kit érdekel egy tinédzser lány mindennapi gondja. Elég minden felnőttnek a magam baja, ami néha a mi gondjaink nyomába se ér. Sopánkodva néztem előre, nem is törődve a körülöttem lévőkkel. Végül nagy nehezen rávettem magam, hogy megforduljak és bemenjek a fölém magasodó épületbe. Bár ne tettem volna! Ahogy megfordultam, kis híján fellöktem a mögöttem álló fiúk egyikét.
-Bocsi, nem vettelek észre. -szabadkoztam.
-Semmi baj. Az én hibám volt. -mosolyodott el, majd egy picit oldalra döntve a fejét jobban szemügyre vett. Egy kicsit el is pirultam, hogy legalább megnéz magának. Mert nem azért, hogy kérkedjek, de ha elsőre rám nézel, biztos azt gondolod tökéletes. Magas termet, de azért nem vagyok felhőkarcoló. Hosszú, kecses lábaim vannak, hibátlan, porcelánszerű arcomat világosbarna, enyhén hullámos hajam keretezi. Sok lány megirigyelhetné tökéletes alakomat, formás idomaimat. De ha valaki jobban megismer, rájön, hogy kinézetem és kisugárzásom ellenére az életem korántsem tökéletes.
-Én most megyek. -haboztam, de végül ott hagytam a fiú csapatot és besiettem a suliba. A hátamon még éreztem tekintetüket, de nem foglalkozva velük felsiettem a lépcsőn, majd berúgva magam előtt az ajtót, beléptem az aulába. Szeptember elsejéhez és a fél nyolchoz képest, elég nagy volt a nyüzsgés. Mindenhonnan diákok rohantak. Az egész olyan volt, mint egy nagy hangyaboly. Vettem egy mély levegőt, majd átvergődve a nagy tömegen megkerestem a legközelebbi mosdót.
Bezárkózva az egyik szabad fülkébe levettem hátamról a táskámat és kipakolva belőle az első ruhámat, gyorsan átöltöztem.
Kilépve a fülkéből, újult erővel néztem szembe az első napomnak. Kihúztam magam, és magabiztosan gyalogoltam az igazgatóihoz. Háromszor kopogtam, majd benyitottam.
-Jó napot kívánok! Szabó Alexia vagyok. Most jöttem ide.
-Persze! Üdvözlöm az iskolában. Üljön csak le. -mutatott egy üres fotelra. Elfogadva felajánlását, leültem a fotelbe.
-Akkor vágjunk is bele! -csapta össze tenyereit és a papírjai közt kutatva, elővette az adataimat tartalmazó papírkötetet. Mély levegőt vett, majd belekezdett a véget nem érő szónoklatba.

~~~

Idegesen lépkedtem végig a kihalt folyosón. Cipőm kopogása fülsüketítően hangzott a síri csendben. Megállva az osztálytermem csukott ajtaja előtt, vettem egy mély levegőt, majd remegő kézzel lenyomtam a kilincset. Ahogy beléptem a terembe, minden szem rám szegeződött. Gyorsan körbenéztem az új osztálytársaimon, majd megállapodott a tekintetem rajta. Ő is hasonló képen meglepődött, mint én.
-Te..? -suttogtam.
-Ezt én is kérdezhetném tőled. -szólt vissza, gúnyos mosollyal az arcán.