♦4. rész

Az arcomat az ég felé emeltem, segítve a napsugaraknak, hogy arcomat kényeztessék. A suli parkjában voltunk, egy nagy fa alatt ülve és Briginek magyaráztam a reggelieket.
-Mert az a kamion rám fröcskölte a sáros vizet. -sóhajtottam fel. Már vagy huszadjára mesélem el a reggeli story-t, de Brigi képtelen felfogni. Most is azt magyarázom neki, hogy nem volt más választásom, muszáj volt Balu ruháit felvennem.
-Én ezt nem értem. -sóhajtott fel, majd elfordulva tőlem, teljes figyelmét a majdnem sorba rendezett, színes csokigolyóknak szentelte. Értetlenkedve néztem, ahogy egyik pirosat pakolgatja a másik után, de megenni nem volt hajlandó.
-Miért nem eszed meg őket? -tettem szóvá.
-Én csak a rózsaszínt szeretem. A többinek olyan fura íze van. -fintorodott el. Továbbra is az édességeket pakolgatta, így kihasználva a helyzetet, gyorsan elcsentem egy rózsaszín és kék golyót. Egyesével bekaptam őket, és próbáltam különbséget tenni az ízük között, de mily meglepő módon, mind a kettőnek ugyan olyan íze volt.
-Birig. Mind a két színűnek ugyan olyan íze van. Nagyot sóhajtott és magyarázni kezdett.
-Csak azt hiszed, hogy ugyan olyan íze van, pedig nem! Ugyanis míg a rózsaszín golyócskákat kis mennyiségben nyomják tele színezékkel, addig a többiben nagyobb adag a színezék, ezáltal az ízük is rosszabb. Mert hát ugye a rózsaszín szín elkészítéséhez fehér kell és egy pici piros, ami nem sok színezék, de mondjuk a sötétkékhez már fekete is kell a fehér mellé és kék, ami ugye sokkal, de sokkal több színezéket jelent, mint a rózsaszínnél. Tehát ha rózsaszínt szeretnél csinálni, akkor.... -lendült bele a magyarázásba, de muszáj volt közbevágnom.
-Ha jobban belegondolok nem is volt ugyan olyan az ízük. A rózsaszín sokkal finomabb volt. -állítottam le. Mosolyogva vette tudomásul, hogy nekem is a rózsaszín ízlik, majd - szerencsémre - visszafordult szétválogatott csokijaihoz. Álmodozva tekintettem a focipálya felé, ahol a felsőbb évesek éppen játszottak. Érdeklődve figyeltem az igen profi szinten teljesítő csapatokat. Azért valamilyen szinten én is értettem a focihoz, és egy évig jártam is edzésekre a nővérem miatt. Tudom, most azt vártátok volna, hogy a bátyám vagy öcsém miatt jártam, de nekem csak egy nővérem van, aki él-hal a fociért. Kiskora óta ez a szenvedélye és mai napig profi szinten űzi ezt a sportot. Mindig is felnéztem rá, a kitartó és kemény erőfeszítések árán elért munkájára, de én még csak a közelébe sem értem. Ezért is hagytam abba a focit. Nekem teljesen megfelel a futás, melyet napi szinten "gyakorlok". Én abban érzem igazán otthon magam. Persze ott van még a röplabda és kézilabda, de azokat csak a suli miatt kezdtem újra.
-Visszaadod légyszi?! -intett az egyik focizó fiú felém. Felébredve a merengésből, felálltam a fa tövéből és a pályáról kigurult labdához mentem. Kézbe vettem, majd egy jól irányzott mozdulattal elrúgtam. Pont a fiú előtt pattant le, majd átívelve őt a kapuba gurult.
Nem akarok felvágni vagy ilyenek, de régen elég jó voltam a csapatban. Egyik főbb személy voltam a pályán, de ennek már több éve.
Hitetlenkedve nézett rám a fiú, majd hátrafordult a többi fiúhoz és mondott valamit nekik, amit én nem értettem. Én meg, mint egy rakás szerencsétlenség, ott álltam a pálya szélén és hát nem is tudom. Talán azt vártam, hogy ide jöjjön hozzám. Magam sem tudtam, csak ott álltam és figyeltem őket.
Majd, mintha belelátott volna a gondolataimba az a fiú, megindult felém.
-Szia. BenG vagyok. -mosolygott rám.
-Ööö...én meg...izé. -dadogtam, mert mégsem lett volna szerencsés azt mondai, hogy Ali vagyok, mikor tetőtől talpig fiú ruhában feszítettem előtte.
-Ő itt Sanya én meg Brigi. -jött a segítségemre az én drága jó barátnőm.
-A fúk és én azon gondolkodtunk, hogy nem e lenne kedved beállni játszani hozzánk. Ugyanis Chris nem hajlandó játszani. -vetett egy mérges pillantást az említett személyre. Én is oda néztem és mintha kupán vágtak volna, úgy hasított belém a felismerés. Az a Chris állt ott a kapu mellett, aki tegnap jól megnézett magának. Brigi is eltátotta a száját és jó erősen belemarkol a karomba. A húsomba vájt körmei miatt felszisszentem, majd észrevétlenül kirángattam karomat, a szorításából.
-Persze hogy megy! Úgy is lesz egy lyukas óránk és nagyszünet is van. -mosolygott a velünk szemben álló fiúra Brigi, majd egyet taszítva rajtam, a menésre bírt. Kelletlenül ugyan, de beálltam játszani.

~~~ Brigi szemszöge ~~~

Sikongatva pattantam fel a padról, mikor Alinál volt a labda, vagy sikerült egy gólt szereznie a csapatának. Már fél órája játszottak és be kell, hogy valljam, egész tehetséges Ali, ahhoz képest, hogy lány. Meg hát ugye olyan fiúk ellen játszott, akik sport osztályban vannak és a focit választották sportjuknak. Szóval le a kalappal előtte.

-Ali hol van? -ült le mellém Ricsi és Márk.

-Ott. -mutattam az éppen futó Alira. Ricsi ás Márk hunyorogni kezdtek, majd kitágult szemmel fordultak felém.

-Bizony! A mi kis Alink felnőtt. -nevettem fel, majd újra a  játékra összpontosítottam. A két értetlen fiú is minden figyelmét a meccsnek szentelte és egy darabig meg sem szólaltak. Majd kis időnyi hallgatás után Márk szólalt meg:

-Csak a sapka le ne essen róla. -húzta el a száját.

-Reménykedjünk. -tördeltem ujjaimat idegességemben.

Teljesen átszellemülve figyeltük a meccset, ami egyre izgalmasabb és érdekesebb fordulatokat vett. Ali és csapata állt nyerésre, mikor az éppen futó Alit valaki kigáncsolta, így szegény lány egy hatalmasat esett. Elterülve a földön feküdt és nem mozdult. Riadtan pattantam fel a padról a köré gyűlt tömeghez rohantam. Átvergődtem magam, a tőlem öt fejjel magasabb fiúkon és Ali mellé térdeltem. Óvatosan kisöpörtem az arcából a pár kusza hajtincset és a nevén szólongattam.

-Ali azaz Sanya. Sanya kelj fel. -rázogattam óvatosan a vállát. Szemei megrebbentek és artikulátlan hangokat hallatott. Homlok ráncolva próbáltam kivenni a szavaiból, hogy mit mond, de semmit sem értettem.

-Megölöm azt a barmot, aki kigáncsolt! -mordult fel haragosan és felült. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és magamhoz öleltem őt.

-Tudod hogy megijesztettél?! -súgtam a fülébe, hogy csak ő hallja.

-Bocs, de már kellett a pihenés. Ennyi rohanás után, muszáj volt egy kicsit lefeküdnöm. -nevette el magát. A körénk gyűltek is hangos hahotázásba kezdtek, csak én nem voltam olyan állapotban, hogy nevessek. Szerintem igenis hülye vicc volt, hogy kiterült a földön. Én halálra aggódtam magam miatta, mikor semmi baja sem volt. Duzzogva álltam fel mellőle és becaplattam az épületbe. Idegesen csapkodva lában a márványborítású padlóhoz, kerültem ki a folyosón lézengő diákokat.

Elhaladva a büfé mellett észrevettem Dórit és Effit. Pár felsőbb éves fiúval beszélgettek, de pechemre Dóri észrevett és heves integetésbe kezdett. Lesütöttem a szeme és próbáltam úgy tenni, mintha észre sem vettem volna őket. Semmi kedven nem volt most velük beszélgetni. Nem miattuk, mert őket nagyon kedvelem, de jelenlegi hangulatomban senkit nem bírtam volna elviselni magam mellett.

Megszaporázva lépteimet, siettem el a büfé mellett, és már mentem volna fel a lépcsőn, ha valaki el nem kapja a karom. Erősen visszarántott, majd körmeit a karomba vájta, így esélyem se volt a menekülésre.

-Mit akarsz? -fordulok unottan Debi felé.

-Először is! Én nem tűrök ilyen hangnemet, szóval gyorsan változtass a stílusodon, vagy én fogok! -akadt ki. -Másodszor pedig szóltam neked. Kiabáltam, de ezek szerint süket vagy. -húzta fel íves szemöldökét.

-Nem vagyok kíváncsi a tanácsaidra. -puffogtam sértődötten.

-Tudod mit?! Engem nem érdekel, hogy mi bajod van, az magánügy. Csak azt mond meg, hogy hol van Ali. -nézett rám szúrós szemmel Debi. Haboztam egy kicsit, majd az orrom alá morogtam, hogy: A focipályánál van. Debi vetett rám egy elégedett pillantást, majd elengedve az elfehéredett karomat, otthagyott a lépcső aljában. Hitetlenkedve néztem utána, majd újra megkíséreltem felmenni a lépcsőn, ami másodjára sikerült is.

~~~ Dóri szemszöge ~~~

Célirányosan szeltem át a füves részt, mely a suli és a focipálya között terült el. Már jó messziről kiszúrtam magamnak a két idiótát, akik valami Sanyának kiabáltak. Olyan ismerős volt valahonnan ez a név, de semmi nem jutott az eszembe vele kapcsolatban.

-Nem láttátok Alit? -álltam meg a két őrjöngő fiú mellett.

-Neked is szia Debi. -intett egy gúnyos mosoly kíséretében Ricsi.

-Mindegy. Szóval hol van? Brigi azt mondta, hogy itt van valahol, de nem látom. -néztem végig a focizó fiúkon. Kis híján elfogott a hányinger, ahogy a félig meztelen, izzadt fiúkon néztem végig. Mindig is rühelltem, ha valaki ennyire le van izzadva. Nem is értem, hogy miért kell tűző napon játszani, de ez most lényegtelen.

Az összes fiú közül csak egyikük volt teljesen felöltözve. Furcsállottam is, hogy ő kilóg a sorból, de a fel nem tett kérdésemre Márk hamarabb adott választ.

-Ott van Ali. A sapkás. -mutatott a lányra.

-Te jó ég! -suttogtam ledöbbenve, majd nem is törődve a játékosokkal és az éppen zajló meccsel, simán besétáltam a pálya közepére. Mit sem törődve a felháborodott néppel, elkaptam Ali ingének a nyakát és annál fogva húztam ki a pályáról.

-Éppen játszunk! -kiált rám BenG.

-Leszarom! -kiáltok vissza, majd magam után vonszolva az értetlen lányt, bemegyek az épületbe.

~~~

Idegesen toporgok a vécé fülke előtt. Már vagy tíz perce bent van Ali, de még mindig nem képes kijönni onnan. Türelmetlenül ráverek kettőt az ajtóra, majd beszólok:

-Be nem akarsz oda költözni? Gyere már ki!

-Mindjárt! -kiáltja vissza idegesen. Hallom, ahogy leengedi a vécét, majd kinyitja a fülke ajtaját.

-Azt meg minek engedted le? -értetlenkedem.

-Mert ha valaki itt lett volna, akkor ne gondolja azt, hogy esetleg drogoztam vagy cigiztem bent.

-Igen. Biztos ezt gondolnák. -válaszolom cinikusan, majd jobban szemügyre veszem őt.

-Egész jó. -ismerem el.

-Biztos, hogy ez az én stílusom? -húzza el a száját Ali.

-Ez van és kész! Csak ezeket találtam a szekrényemben. -vont vállat, majd megigazította összekócolt hajamat. Hálásan néztem rá, majd újra visszafordultam a tükörhöz.

-Végül is, meg lehet szokni. -vontam vállat, látva a összképet.

-De most menjünk, mert mindjárt vége a szünetnek. -ment ki a mosdóból. Még egy pillantást vetettem magamra, majd Dóri után szaladtam.

Még a tanár előtt sikerül beérnünk a terembe. Mind a ketten bevetjük magunk a padba és kis angyalka módjára várjuk az infótanárt.

~~~ Ali szemszöge ~~~

-Ugye tudod, hogy a fiúkon elég hülyén áll a női ruha. -hajol hozzám Ricsi.

-Egyszer ezt is be kell vállalni. -vonok vállat egy mosoly kíséretében. Még mondott volna valamit a fiú, de a tanár belépett a terembe, így előre dőlt a székével és óra végéig meg sem mukkant.

Furcsállottam is, hogy egész órán meg sem mukkant, miközben minden más tanárnál le se lehet lőni őt.

Órák után szóvá is tettem ezt a dolgot.

-Ricsi. Ricsi várj! -futottam utána.

-Hmm? -fordult meg komótosan.

-Csak az infó órával kapcsolatban akartam kérdezni valamit.

-Hallgatlak! -dugta farmerzsebébe a kezét.

-Szóval azon gondolkodtam, hogy minden órán olyan zizi vagy, de infón olyan csöndes voltál. Miért? Kérdésemre állkapcsa megfeszült, izmai görcsbe rándultak, de sikerült lehűtenie magát. Kérdőn néztem rá, így beszédre nyitotta a száját.

-Tavaly év elején, mikor... -kezdett beled, de az osztálytársaink félbeszakították.

-Mizu csajok?! -karolta át a vállam hanyagul Balázs. Ádi és Dominik is megérkeztek mellénk, így majdnem teljes volt a létszám.

-Nagyon vicces Pataki. -sziszegte ingerülten Ricsi.

-Hé, hé! Semmi para, csak egy ártatlan kérdés volt. -emelte fel kezeit Balázs.

-Mindegy. -legyintett, majd felém fordult. -Szóval ott tartottam, hogy mikor.... -de megint nem tudta befejezni, mert valaki ránk dudált. Mind az öten a kocsi felé kaptuk a fejünket. Míg a többiek értetlenkedve nézték az előttünk leparkoló kocsit, addig az én arcomra egy hatalmas vigyor terült ki, majd a kocsihoz szaladtam.

-Léna! -visítoztam izgatottan. -Te hogy kerülsz ide? ugráltam a kocsi mellett. Nővérem elnevette magát, majd kiszállt a kocsiból, hogy megölelhessem. Boldogan borultam kitárt karjaiba. Szorosan öleltem magamhoz rég nem látott testvéremet. Mivel már nagykorú és a munkája is a városon kívül van, így már nem él velünk. Emiatt elég ritkán látom, de amikor meglátogat, akkor napi, akár másfél hétig is szokott maradni.

Most kivételesen nem tudtam, hogy jönni fog, így váratlanul ért a betoppanása.

-Kik azok a szívtiprók a bejáratnál? -suttogta a fülembe kuncogva. Bármennyire is azt hangoztatja, hogy felnőtt, ő mégis az a kamasz lány maradt, mint akivel éjszakákon keresztül képesek voltunk fiúkat kibeszélni és epekedni utánuk. Nekem ő már csak az én dinka nővérem mered.

-Az osztálytársaim. -válaszoltam kérdésére, majd az említett személyek felé fordultam. -Gyere, bemutatlak nekik. -ragadtam meg karját és a fiúkhoz húztam őt.

-Srácok ő a nővérem, Léna. Léna ők az osztálytársaim, Ádám, Balázs, Dominik és Ricsi. -mutattam be őket egymásnak.

-Örülök, hogy végre megismerhetlek titeket. Már sokat hallottam rólatok. -mosolyodott el. Tudtam, hogy csak engem akar szívatni és ezért köpött be, de nem nagyon zavart.

-Na jó! Nekünk most már mennünk kell! Ugye Léna? -vetettem rá egy gyilkos pillantást.

-Vettem a célzást. -kacsintott, intett egyet a fiúknak, majd visszaszállt a kocsijába. Megvártuk míg beszáll a kocsiba, majd mind a négyen felém fordultak.

-Bírom a nővéred. Remélem, hogy jobban is megismerhetem majd. -húzogatta a szemöldökét Dominik.

-Csak szeretnéd! -löktem vállba nevetve. -Most már mennem kell. Nem szeretném szegény nővérkémet megvárakoztatni. -forgattam meg szemeimet, majd én is intettem egyet és beszálltam az anyósülésre. Egy utolsó pillantást vetettem a suli előtt álldogáló fiúkra, majd tekintetemet az útra szegeztem. Öt percnyi néma kocsikázás után, nővérem szakította meg a beállt csendet.

-Aranyosak. Bírom őket. -nézett felém egy pillanatra, de utána teljes figyelmét az útnak szentelte.

-Én is. -mosolyodtam el, majd bekapcsoltam a rádiót, hogy ne legyen csend a kocsiban.