♦7. rész

Üdvözlet minden kedves idetévedőnek! :D

Meghoztam a 7. fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog. Az előző résznél elfelejtettem mindenkinek Boldog Új Évet kívánni - így utólag is - és remélem, hogy mindenki sikerekben gazdag évet indíthat.:)
Jó olvasást!:)
Pusszancs!♥

Álmos fejjel szálltam ki a kocsiból, majd egy aprót intve köszöntem el apámtól. Intés helyett viszont rám dudált, ezzel szívrohamot okozva nekem. Bárgyú tekintettel bámultam az elhaladó kocsi után, amiben a reggelemet jelentő élet - vagyis apám - utazott. Ilyenkor, reggelente ő szokott egy kis életet lehelni belém, de most sietnie kell valami fontos munkamegbízás miatt, így csak arra volt ideje, hogy idáig elhozzon. Mondtam neki, hogy gyalogolni is szívesen gyalogolok, de erről hallani sem akart. Állítása szerint, ha már nem tud ma reggel többet foglalkozni velem, akkor annyit csak meg tud tenni értem, hogy elhoz a suliig. Hálás voltam neki érte, de lehet hogy jobb lett volna ma, ha gyalog jövök iskolába.
-Nézzétek ki van ott! A nyolcvanas évek bálkirálynője. -nevet fel sipítozó hangjával Gemma. Morgok valamit az orrom alá, majd higgadtan fordulok felé.
-Neked is szép jó reggelt! Örülök, hogy látlak. -erőltetek magamra egy hamis mosolyt.
-Jaj, ugyan! Nem kell itt bókolnod nekem. -legyintett pajkosan.
-Nem bóknak szántam. -húztam fel egyik szemöldökömet. -Nem is értem, hogy vehettek fel ide egyeseket, miközben egy - agyilag simán felfogható - szövegben sem tudják megtalálni a szarkazmusnak szánt mondatot. -vigyorogtam rá, majd faképnél hagytam. Elégedetten haladtam a bejárat felé, hátam mögül hurrogást és néhány füttyöt hallva, miközben Gemma a csatlósai előtt toporzékolt és dühöngött.
-Ugye tudod, hogy most haragítottad magadra őt? -lépett mellém Effi. Egymás mellett lépkedve haladtunk a termünk felé, ahonnan már messziről lehetett hallani a két idióta kiabálását.
-Nem nagyon izgat. -vontam vállat közömbösen.
-Nem is érdekel, hogy mit fog rólad terjeszteni. -hüledezett Effi és próbálta tartani velem a tempót, ami a tizenöt centis magas szárú csizmájában elég nehéz volt neki.
-Nem nagyon izgat, hogy mit gondolnak rólam mások. Főleg az nem amit Gemma gondol rólam. Én magas ívből leszarom az utálkozóimat. -villantottam Effire egy ragyogó mosolyt, majd beléptem a csatatérre emlékeztető terembe.
Körbenézek, majd rutinosan elhajolok a felém száguldó tolltartó elől.
-Hé. Legközelebb pontosabban célozz! -vigyorogtam Márkra, majd az engem szemlélő Brigihez léptem.
-Szia. Hogy hogy ilyen korán itt vagy? -ültem le mellé.
-Nem tudtam aludni. Miután hazaértem le is feküdtem aludni és éjfélkor keltem és azóta fent vagyok. -vont vállat. -Otthon meg nem akartam hallani anyám nyivákolását, így inkább korán bejöttem. Már negyed nyolc óta bent vagyok. -ásított egy nagyot.
-Olyankor már nyitva van a suli? -tátottam el a számat.
-De hülye vagy! -nevetett fel Brigi.
-Ki tagadja? -mosolyodtam el.
-Ablakot kinyitni, táblát letörölni, felszerelést elővenni, futkározást abbahagyni! Ez rád is vonatkozik Debóra! -nézett szúrós szemmel a tanár szegény Dórira. De Dórit sem kell félteni! Csípőre tette a kezét, felhúzta az egyik szemöldökét és úgy bámult a tanárra.
-Már elnézést, de ez a két retardált elvette a füzetemet és csak azt akartam visszaszerezni.
-Engem a kifogások nem érdekelnek! Ülj le és kész! -intette le a matek tanár, majd egy vaskos köteg papírt a tanári asztalra dobott.
Mindenki megszeppenve nézte a közellenséget, miközben próbáltunk észrevétlenek maradni.
-Dolgozat! Könyveket, füzeteket elrakni! Ha valakinél puskát látok, az egyest kap! -mennydörögte, majd Gemmával kiosztatta a lapokat. Értetlenkedve néztünk körbe a termen, de senki nem tudott róla, hogy ma bármiből is dogát írunk. Legfőképp nem matekból!
-Szabó feláll és beül Dobos és Fehér közé! -nézett rám összeszűkült szemekkel.
-Tanár úr! És én hova üljek? -értetlenkedett Balázs.
-Az ölembe. Szerinted?! Brigitta mellé te eszement! -masszírozta az orrnyergét. Balu még motyogott valamit az orra alá, de szerencsére a tanár nem hallotta meg. Én meg nyöszörögve álltam fel és vágtam be magam a két fiú közé.
-Te jó vagy matekból Ali? -súgta Dominik.
-Hát összeadni talán még tudok. -húztam el a szám. Egyesre vagyok ítélve. Ezer százalék, hogy egyest fogok kapni! Idegesen rágcsáltam a tollam végét, mígnem megkaptam a dogát és fel nem írtam a nevem. Ugyanis ez volt az egyetlen dolog, amit meg tudtam csinálni a lapon.

~~~

-Én tuti meg fogok bukni! -nyöszörögtem fájdalmasan a parkban az egyik fa alatt.

-Azért annyira csak nem lett vészes. -simogatta meg a hátam Effi.

-De! A nevemen és dátumon kívül semmi mást nem írtam arra a hülye lapra! -téptem hajam idegességemben.

-Ha az vigasztal, akkor én még a nevemet is elfelejtettem ráírni. -nevetett fel Ricsi. Meghökkenve néztem rá, de én is elnevettem magam.

-Szerintetek át bírom ugrani azt a korlátot? -morfondírozott Brigi.

-Simán. -vont vállat Márk.

-De deszkával. -erősködött továbbra is.

-Ja! Szerintem úgy is.

-Oké. -pattant fel, majd elgurult a korlátig, majd át rajta, végül a másik oldalán ért földet...deszka nélkül. Zavarodottan nézett körbe, nem tudta, hogy hol hagyta a deszkáját.

-A korláton, Brigi! -kiáltottam neki oda. Hátra fordult és felcsillant a szeme.

-Ííí. Legközelebb talán sikerül. -vakargatta a fejét.

-Csak nehogy bajod essen. -veregette vállba Ricsi. Brigi mosolyogva nézett fel a nála két fejjel magasabb fiúra, majd az épületre vándorolt a tekintete.
-Nem kéne már órára mennünk?
-Minek? Nincs kedvem. -nyöszörögte kedvetlenül Effi.
-De most tesi lesz!! -lelkesedett Márk, miután megnézte az órarendjét, amit - ki tudja miért - egy óriási folt díszített. Mindenki értetlenül nézett rá, nem tudtuk hová tenni a hirtelen feltörő lelkesedést.
-Most tényleg nem tudjátok, hogy mi lesz ma? -hervadt le a mosoly az arcáról. Egyöntetűen megráztuk a fejünket és érdeklődve néztünk rá.
-Hát Ma lesz a páros fogócska! -kiáltotta izgatottan.
-Páros fogócska? -ízlelgette a szavakat Brigi, mintha még soha nem hallotta volna ezt a két szót. Én is hallottam már ezeket a szavakat, de így egyben még soha. Mi az, hogy páros fogócska?
-Jaj, ti ezt nem érthetitek! -legyintett lemondóan, majd mint egy megsértett grácia, bevonult a suli épületébe.
-Ti ezt értitek? -fordultam körbe zavarodottan. Mindenki megrázta a fejét, majd Márk után indultunk.

~~~

So wake me up when it's all over
When I'm wiser and I'm older
All this time I was finding myself
And I didn't know I was lost

Énekelgette Ricsi mellettem, miközben a tesitanár kiosztotta a köteleket. Hogy mihez, arról fogalmam sincs, de nem lelkesít túlságosan. Közben pedig arról magyaráz, hogy mit is fogunk ma csinálni. És láss csodát, Márknak igaza volt! Tényleg a páros fogócskát fogjuk játszani. De az egészből egy szót sem értek, mert Ricsi egyre hangosabban énekel mellettem, elnyomva a tanárt.

-Maradj már egy kicsit csendben. -intem le.

- Szó vék mí áp ven íc ól óvör! -kiabálta vissza a fülembe. Felszisszenek  a hirtelen hangtól és arrébb ugrok tőle. A tanár persze észrevett minket és csípőre tett kézzel figyeli a röhögő Ricsit és engem, aki a fülét fájlalja.

-Szabó és Török! Azonnal jöjjenek ide! -ordította el magát idegesen, a halántékán csak úgy lüktetett az egyik ér.

-De mit tettem? -értetlenkedett Brigi félve. Rémült arccal nézett körbe a többieken, de senkitől sem kapott választ. Vajon miért nem? Hülye kérdés, semmi válasz!

-Nem maga, ostoba! Török Richárdra gondoltam. -forgatta a szemét idegesen a tanár. A nevetést visszatartva ballagtam a tanár elé, oldalamon a vigyorgó Ricsivel.
-Maga meg mit vigyorog? Elment az esze? -mordult rá szegény fiúra. Ricsi megrázta a fejét, majd lehajtotta a fejét és motyogott valamit az orra alá.
-Hülye banya. Szerencsére csak én hallottam meg, de itt már betelt a pohár. Az eddig visszatartott röhögés, most kiszakadt belőlem és a szám elé kapva a kezem röhögtem. Sajnos ez nem csak egy átmeneti kacaj volt. Pechemre egy röhögő roham jött rám, így a hasamat fogva vihogtam.
-Ez tűrhetetlen! Szabó az igazgatóiba! Gemma te meg szólj Boros tanár úrnak, hogy helyettesítsen. Kijelentésére azonnal abbahagytam a röhögést és nagyokat pislogva néztem rá. Már éppen ellenkezni akartam volna, ha Ádám közbe nem szól.
-Akkor én is megyek. -állt mellém és fonta össze karjait maga előtt. Meglepetten néztem fel rá és megajándékoztam egy halvány mosollyal. Pálinkás tanár úr felhúzta a szemöldökét és gúnyosan nézett minket.
-Nocsak. Sikerült Dobos urat is maga mellé állítania? Milyen ravasz kis picsa vagy te! -vakargatta az állát.
Szemeim azonnal kitágultak, leesett állal néztem rá. Hirtelen szédülni kezdtem, éreztem, hogy ha nem kapaszkodok meg valamiben, akkor el fogok ájulni.A fülemben dobogott a vér, arcom teljesen elfehéredett. Alig érzékeltem magam körül a külvilágot, de azt még láttam, hogy Ádám izmai megfeszülnek mellettem és ökölbe szorítja kezeit.Óvatosan odanyúlok és gyengéden megfogom azokat. Egy pillanatra felém pillant, majd megérzi szándékomat. Megfeszült izmai elernyednek, ökölbe szorult kezeit kiengedte.
-Lám, lám! Úgy látszik Szabó kisasszony mindig megkapja, amit akar. Szánalmas! -nevet fel gúnyosan a tanár. Érzem, hogy szemeimet könnyek mardossák, bármelyik pillanatban elsírhatom magam.
-Szemét! -kiáltja Ricsi és a tanárnak ugrik. Márk és Dominik még időben mozdult, így még sikerült megfékezniük a dühöngő Ricsit.
Innentől kezdve a történések felgyorsultak, alig tudom kivenni, hogy mi történt körülöttem.
-Gyere! -ragadja meg a karom és az öltözők felé ráncigál. Ledermedt testem erőtlenül rángatózik, miközben egyfolytában hátra pillantgatok. Dóri és Effi a nyomunkban van, de a fiúk Ricsit próbálják megfékezni, de közben egyfolytában a tesi tanárral üvöltöznek. Gemma pedig mit sem tud az egészből, mert ő Boros tanár úr keresésére ment.
-Biztos, hogy jól vagy? -kérdezte meg századjára Brigi. Csak bólogatni vagyok képes, egy hang sem jön ki a torkomon. A mosdóban ültünk a falnak támasztva hátunkat. Míg én a kezembe temet arcom, addig Brigi a hátamat simogatja ás vízzel kínálgat, de semmi étvágyam nem volt. Sőt, inkább a hányinger kerülgetett.
-Szerintem hazamegyek. -szólalok meg halkan pár perc néma csend után.
-Biztos? -néz rám aggódva Brigi. Aprót bólintok és feltápászkodom a hideg csempéről. -Ne kísérjelek haza? -fogta meg a kezem.
-Jól leszek Brigi. Amint hazaérek felhívlak, oké? -mosolyodom el.
-Rendben. -szorította meg kezeimet, majd megölelt. Szorosan magamhoz öleltem, majd kimentünk a mosdóból. A bejárat felé vettük az irány, közben írtam apának egy SMS-t:

Értem tudnál jönni a sulihoz?

Nem érzem jól magam.

Kint várlak az épület előtt.

Köszi: Ali

-Ali, Brigi! Várjatok meg! -kiált utánunk Dóri. Mind a ketten hátrafordulunk és megpillantjuk a felénk rohanó Effit és Dórit. Megálltunk, hogy beérjenek minket.

-Hova mentek? -lihegte kifulladva Effi.

-Haza. -vontam meg a vállam, majd megtöröltem a szemem. Dóri együtt érzően nézett rám, majd megölelt.

-Fel fogják jelenteni. -súgja a fülembe.

-Mi?! -tolom el magamtól hevesen.

-Ööö...nem tudtad? -húzta el a száját.

-Nem! És kicsoda? Dóri mondj már valamit! -ráztam meg a vállánál fogva.

-Én. -hallom meg magam mögül Ricsi hangját. Megpördülök a tengelyem körül és elképedve nézek rá. -Figyelj! Ezt a dolgot nem hagyhatjuk annyiban. Az a tanár nem normális! -hadonászik karjaival idegesen. Elmosolyodtam, látva elszánt tekintetét és hogy próbál segíteni.
-Ricsi, figyelj! Tudom, hogy csak segíteni akarsz, de biztos, hogy jó ötlet, ha beperelünk egy tanárt? Csak gondold végig a dolgot. -fogom meg kezet, egy helyben maradásra bírva ezzel őt. Egy darabig állja a tekintetemet, majd nagyon sóhajt és elnéz oldalra.
-De én akkor sem hagyom ezt annyiban. -sziszegi idegesen.
-Ahogy mi sem! -dörmögi valaki mögöttünk. Mind az öten megfordulunk és nem hiszünk a szemünknek.

♦6. rész

Eltudjátok képzelni, milyen kínokat éltem át abban az öt percben, míg az előszobában szobroztunk, egymást bámulva. Már azon agyaltam, hogy hogyan tudnék a leggyorsabb úton megszökni onnan, de ha még sikerült is volna, Brigi apja megelőzött.
-Szervusz! Ugye te vagy Alexia? -ejti ki furán a nevem. Mintha még soha sem hallotta volna ezt a nevet, pedig biztos vagyok benne, hogy már hallotta. Vagy nem?!
-Jó napot kívánok. Bocsánat a zavarásért, csak... -és itt félbeszakadt a mondatom, mert semmi jó indokot nem tudtam volna kitalálni. Meg hát felesleges is lett volna, mert Brigi simán beköphetett volna.
-Semmi gond. Én sem szeretném, hogy egyest kapjatok irodalomból. -legyint szórakozottan, majd bement a nappaliba. Értetlenkedve toporogtam Brigi előtt, nem tudtam mire vélni apja kijelentését. Látva zavarodott arckifejezésemet legyint, majd így szól:
-Azért még nem ment el az eszem! -mondja gúnyosan, de én látok egy halvány mosolyt megjelenni a szája sarkában,. Ez elég erőt adott ahhoz, hogy beszélni tudjak vele, rendes érett nők - legalábbis lányok - módjára. Követve őt, felmentünk a szobájába. Amint beléptem a helységbe, azonnal becsukta utánam az ajtót, majd kulcsra zárta. Értetlenkedve és egy kicsit félve néztem rá, mert nem tudtam elképzelni, miért volt erre szükség. Látva kétségbeesett arcomat, megvonta a vállát is így szólt:
-Apám nagyon kitartó. A még nem ismert barátaimat szereti közelebbről is megismerni.
-Óó. És izé...miért volt olyan bosszús? -utaltam apja tekintetére.
-Ja! Mert lemaradt a kedvenc szappanoperájáról...valami spanyol dráma. -fintorgott Brigi.
-Néha azt hiszem, hogy mi is abban vagyunk. -suttogtam. Brigi meghallhatta, mert így felet:
-De a végén minden jóra fordul, nem? -mosolyodik el bátortalanul. Rá emelem - eddig lesütött - tekintetemet és egy széles vigyor terül ki az arcomra. Odaléptem hozzá és megöleltem.
-Ugye tudod, hogy még mindig haragszom rád. -suttogta a fülembe.
-Tudom és nem is érdekel, hogy meddig fogsz, de legalább már szóba állsz velem. -nevetek fel.
-De ezért még bűnhődnöd kell! -tol el magától elszánt tekintettel.
-Ajaj! -sóhajtok, de a vigyort nem lehet letörölni az arcomról.

~~~

-...és akkor karjaiba zárt és gyengéden megcsókolt... -sóhajtott fel vágyakozva Brigi.

-Te milyen kitartó vagy! -nevetek fel, majd neki vágok egy párnát.

-Hé! Ábrándozni még lehet. -ült fel az ágyon. Igen, Brigiéknél vagyok, este tizenegy óra van és mi pattogatott kukoricát zabálunk, tinimagazinokat és romantikus filmeket nézünk. A pár órával ezelőtti kibékülésünket egy pizsiparti szerűséggel akartuk megünnepelni. Apukája szívesen hazadobott, hogy aztán össze tudjam szedni a legfontosabb cuccaimat, majd visszamenjek Brigiékhez.

Most pedig a földön fekszünk és pizzát - ami most jött meg másfél óra várakozás után(!!!) -  eszünk, vagyis inkább zabálunk.

-Tudod soha nem gondoltam volna, hogy már az első héten ilyen jó barátom lesz. -fordulok a hasamra.

-Én sem. Vagyis hát amikor beléptél, szóval olyan magabiztosnak, szabadnak tűntél. Soha nem gondoltam volna, hogy meg fogsz szólítani. -vallotta be akkori érzéseit. Hitetlenkedve néztem rá, soha nem hittem volna, hogy így érzett.
-Ha már itt tartunk akkor nekem is be kellene vallanom valamit. -vezettem elő a mondanivalómat.
-Éspedig? -nézett rám kíváncsian Brigi.
-Hát szóval...tudod...-kerestem a szavakat.
-Csak nyögd ki! -biztatott.
-Szóval utálom a romantikus filmeket. -haraptam el a mondat végét. Egy darabig komolyan nézett rám, majd kitört belőle a röhögés. A hasát fogva fetrengett a földön, szemeiből már folytak a könnyek.
-Ne röhögj! Ez halálosan komoly dolog! -próbáltam ráébreszteni a mondandóm valódi súlyára.
-Te olyan hülye vagy! -röhögött fel újra. Bevágva a durcit, beültem a legtávolabbi sarokba Brigitől. Ott gubbasztottam törökülésben és arra vártam, hogy abbahagyja a röhögést.
-Befejezted? -kérdeztem öt perc után. Rám emelte tekintetét, majd megint előtört belőle a nevetés. Megunva a folytonos vihorászást, felkeltem a sarokból és fölkapva a legközelebbi párnát, Briginek vágtam. Ekkor elszabadult a pokol. Brigi  - meghazudtolva saját képességeit - azonnal felpattant és nekem vágott két párnát. Az első elől sikeresen elhajoltam, de a másodikat már nem tudtam kivédeni. Sikongatva kergettük egymást a párnákkal, ezzel elindítva egy véget nem érő párnacsatát.
Mind a ketten hullafáradtan dőltünk ki a földön. Mintha bombát robbantottak volna, úgy nézett ki szegény Brigi szobája. Mondjuk az előtt sem nézett ki jobban, mint mikor én megérkeztem, szóval neki mindegy.
-Én alszom. -nyöszörögtem fáradtan és bebújtam a hálózsákomba. Brigi is nyöszörgött párat, majd álomra hajtotta a fejét. Látszólag megtalálta a számára kényelmes alvó pozíciót, mert ha bökdöstem, akkor sem kelt fel. Én persze sehogy sem voltam képes elaludni. Egyfolytában forgolódtam és helyezkedtem, de egyik oldalamon sem volt kényelmes feküdni. A kiborulás szélén álltam, mert hát azért milyen röhejes, hogy nem vagyok képes elaludni?! De végül - nagy erőfeszítések árán - sikerült elaludnom. Vagyis azt hiszem, mert reggel úgy ahogy kipihenten keltem fel.
Pislogtam párat, hogy a szemem megszokja a nagy erejű fényáradatot, mely a szoba ablakán áradt be. Hogy miért nincs leengedve a redőny az rejtély, mert úgy emlékeztem, hogy tegnap este én leengedtem. Na mindegy! Ásította párat, majd lehámoztam a lábam köré tekeredett hálózsákot. Álmosan kecmeregtem ki a szobából, célba véve a konyhát, hogy egy jó erős kávé segítségével sikerüljön felkelnem. Szuper lassan csoszogtam le a lépcsőn, míg nem megérkeztem a konyhába. Furcsa volt, hogy Brigi szülei itt vannak és úgy pörögnek, mintha az előbb ittak volna meg két hordó energiaitalt.
-Na azt hiszem én megyek, nem akarok elkésni. -mondta Brigi anyukája, majd szájon csókolta férjét. Undorodva néztem a nyálas jelenetet, de mivel nem akartam már korán reggel hányni, így inkább elfordultam.
-Most már viszont tényleg sietnem kell! -engedte el férjét, majd a bejárati ajtóhoz sietett, ahonnan még visszaszólt:
-Jó reggelt Aranyom! -majd az ajtócsapódás hangját hallottam. Gondolom ez nekem szólt, mert hát a férjén és rajtam kívül senki más nem volt a szobában.
Ráérősen leültem az egyik bárszékre és a férfi reggeliét méregettem, akii persze ebből semmit nem vett észre. Már nagyon éhes voltam, de vártam, hogy majd csak észreveszi valaki. Brigi apukája lassan beleivott a kávéjába, majd felém fordult és elkerekedtek szemei. Amilyen gyorsan kezdte inni a kávét, az olyan gyorsan ki is jött. Prüszkölve köhögte fel a lenyelt italt. Félve néztem rá, de szememben ott csillogott a nevetés. Jót szórakoztam szegény férfi esetlenségén, bár tudtam, hogy csak nem akar ilyen öltözékben látni. Kíváncsi is voltam, hogy miként fog kimászni ebből a helyzetből, így még egy kicsit provokáltam őt.
-Ööö...jól érzi magát? -simítottam meg a begörnyedt hátát. Érintésemre megremegett, majd minél messzebb próbált tőlem hátrálni, kevés sikerrel. Ahogy lépett, én is úgy léptem utána, míg végül beleütközött a hűtőbe.
-Persze, csak menj és öltözz fel! -intett kellemetlenül, majd eltakarva szemeit, kirohant a konyhából. Nevetve néztem utána, majd felmentem a még mindig alvó Brigihez. Mosolyogva néztem a békésen szunyókáló lányra, majd amilyen gonosz vagyok, olyan gonosz gondolatok környékeztek meg.Túlságosan is békésen alszik. néztem rá szúrós szemmel Ez ellen tenni kéne valamit! vigyorodtam el gonoszul. Óvatosan átlépve rajta, előkotortam a farmerem zsebéből a telefonomat, majd a füléhez tartva bekapcsoltam egy lágy, altató zenét. Egy darabig ez ment, így elősegítve a jobb alvást, majd hirtelen átváltottam egy rock számra. Amilyen békésen aludt az előbb, olyan éber lett hirtelenjében. Szemei kipattantak a hirtelen lett zenétől, és sikítva ült fel a földön. Rám emelte üveges tekintetét, szemei viszont a düh táplálta tűzben izzottak. Nem ilyen reakcióra számítottam, így máris leugrottam róla és lesprinteltem az előszobába. Gyorsan felhúztam a két tornacipőmet és már rohantam is az utcán, nyomomban a mérges Brigivel. Nevetve szaladtam előle, de a köztünk lévő távolság se nem csökkent, se nem fogyott. Csak futottunk, mint akik az életükért menekülnek.
Vasárnap lévén elég fittek voltunk, főleg öt háztömbnyi futás - helyesbítve - rohanás után. Lihegve álltunk meg a bejárati ajtó előtt, még én a térdeimen támaszkodtam, Brigi elterült a földön és úgy kapkodta a levegőt. És ha a rohanás még nem lenne elég, mindezt pizsamában tettük meg. Hát igen! Elég érdekes volt hajnalok hajnalán - már tizenegy óra is volt - pizsamában Pest utcáin futkorászni, de sebaj!
Kifulladva, lihegve néztünk egymásra, de erőnk már nem volt megszólalni sem, majd hirtelen kivágódott a bejárati ajtó és Brigi apukája kukucskált ki rajta. Először végignézett zihált testünkön, majd összeráncolta a homlokát, de nem vont kérdőre minket, csak ennyit mondott:
-Reggeli! -azzal magára is zárta az ajtót.
Hitetlenkedve néztünk a csukott ajtóra, majd mind a kettőnkből kitört a nevetés.

~~~

-Miért kell egy szülőire nekünk is jönni? Olyan, mint egy hülye párterápia. -nyafogtam Briginek.

-Nem tudom, de kínzás. Így amint vége az értekezletnek, máris le tud szidni, pedig még haza sem értünk. -húzta el a száját, majd lejjebb csúszott a széke, így álla majdnem a padot súrolta.

A leghátsó sorban ültünk - a szülők pedig elől - és szenvedtünk. Míg balomról Brigi nyaggatott, addig a jobb oldalamon Ricsi baromkodott. Összeráncolt homlokkal néztem rá, de mintha itt sem lett volna. Játszott a kis saját világában, teljesen kizárva a külvilágot. Unottan néztem előre, így kilátásom nyílt a magyarázó ofőre. A hitelesség kedvéért még képeket is mutogatott, de szerintem senkit nem kötött le túlságosan. Legalábbis engem biztos nem!

-Meghalok! -nyöszörögtem az unalom szélén állva.

-Jó, mert akkor nem csak engem kell eltemetni. -hajolt oda hozzám Effi.

-Dupla temetés? -csillant fel a szemem.

-Te nem vagy normális! -kuncogott fel halkan, majd egy platinaszőke nőre mutatott.

-Látod őt, ott?

-Aham. Az a műanyag nő? -bólogattam helyeslően.

-Igen. Na ő Gemma anyukája. Eltátottam a számat és megborzongva néztem az élő barbie babát. Ilyet még életemben nem láttam, már akkor kiszúrta a szemem, mikor bejöttek a terembe.

-Ez most komoly? -hitetlenkedtem.

-Miért, nem látszik? -nézett rám gúnyosan. -Amúgy meg az apja valami híres plasztikai sebész, vagy mi. -fintorgott Effi.

-És ő csinálta?

-Hát igen. Úgy nagyjából...mindent ő csinált ezen a nőn. -gondolkozott el. Az utolsó mondata hallatán feltört belőlem a kacaj és már nem tudtam megállítani. Amint elhagyta a ajkaimat a nevetés, azonnal a számra csaptak kezeimet. A tanár elhallgatott, így mindenki felénk fordul. Effi mosolyogva nézett vissza rájuk, én meg amennyire csak lehetett, lejjebb csúsztam a széken, közben pedig lángolt az arcom.

Anyára pillantottam - ami kár volt - aki gyilkos tekintettel meredt rám, majd visszafordult az újra magyarázó tanárhoz. Ebből otthon még balhé lesz, érzem!

Hát ennyi lenne mára! Nem lett valami hosszú, de fáradt, nyűgös és éhes vagyok, szóval ennyire futotta. Meg persze már ígértem, hogy érkezem, így mindenképp fel akartam még ma rakni. Na mindegy! Majd a következő hosszabb lesz.;)

Pusszancs!♥

~Díj.*

Sziasztok Mindenki!:)

Ma nem egy újabb résszel jöttem, hanem egy igen szokatlan dologgal érkeztem. Nem tudom, hogy lehet-e ilyet csinálni egyáltalán, de én most mégis megteszem/megtettem. :DD
Szóval engem már nagyon régóta foglalkoztatott ez a blog díjas dolog. És azon gondolkodtam, hogy ezt ki találta ki és, hogy ki küldte el az első díjat stb. Na szóval én ma vettem a bátorságot és saját kezűleg - vagyis a gépen - megszerkesztettem az én saját díjamat, amit majd én fogok nektek elküldeni.
De ezt ne vegyétek úgy, mintha nekem most lenne egy díjam, ezt én nektek - olvasóknak - készítettem!!!
Na akkor vágjunk is bele!!! :D

Szabályok:
-Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat!
-Írj magadról 11 dolgot!

- Válaszolj 11 kérdésre!

-Írj 11 kérdést!

-Küld tovább 5 embernek!

Kérdések:

1. Hány éves vagy?
2. Jelenlegi kedvenc blogod? És miért?
3. Milyen műfajban olvasol legszívesebben?
4. Volt már olyan könyv a kezedben - és el is olvastad (!!!) - amit megbántál, hogy egyáltalán kézbe vetted?
5. Kedvenc színészed vagy színésznőd?
6. Ha egy napra szuperhős lehetnél, kit választanál és miért? a.: Superman b.: Batman c.:Spiderman d.:Mikulás (:DD) #a Mikulást nem hagyhattam ki...:D
7. Kedvenc boltod?
8. Ha blogozol, akkor miért vágtál bele?
9. Kedvenc zeneszámod?
10. Kedvenc szerződ?
11. Kedvenc könyved, amit soha nem tudnál megunni?

Tovább küldöm:

1. Lora
2. D. Szilvi
3. Kovács Réka
4. Melanie Lovell
5. happines~

Hát remélem nem keltettem nagy felháborodást, hogy vettem a bátorságomat - nem tudom honnan volt ennyi :D - és megalkottam az én saját díjamat...vagyis nem úgy saját, hogy magamnak csináltam, hanem, hogy az általam tervezett díjat.

Remélem, hogy nem botránkoztatok meg nagyon és szívesen veszitek - akiknek elküldtem a díjat - a díjat!:)

Pusszancs!♥

♦5. rész

Drága Manók!♥
Mint látjátok, megjöttem a kövi résszel. Mostanában erre van ihletem írni, így ne furcsálljátok, ha csak erre láttok friss részeket fölrakva. Ez persze nem azt jelenti, hogy a másikat nem fogom folytatni. Természetesen írom és már folyamatban is van a kövi rész, csak egy kis idő és türelemre van szükségem!:$
A részről most nem mondanék különösebben semmit.
Jó olvasást és szép napot nektek!:)
Pusszancs!♥

-Utálom, utálom, utálom! -csapkodtam a billentyűket.Artikulátlan hangokat adva ki magából szólalt meg ismét a zongora. A hétnek már eltelt a fele, de én még semmi kézzel foghatót nem tudtam összehozni. Pedig olyan egyszerűen szokott menni. Lenyomok néhány billentyűt és a fejemben már össze is áll a kép. De most semmi! Egy kész roncshalmaz vagyok. Semmi említésre méltót nem tudok kiadni a kezeim közül, csak pár összefirkált kottalapot. Idegesen vertem fejem a zongorába. Ugyan fájt, de most ez volt a legkisebb gondom. Morogva álltam fel a zongorától és sétáltam ki az erkélyemre.
Nekem miért nem jön össze semmi? markoltam meg a korlátot Miért vagyok egy kész csődtömeg?. Szemeimet mardosták a könnyek, a torkomban jókora gombóc volt. Próbáltam erős maradni, de amióta volt az a kis veszekedésünk Brigivel, kész idegroncs vagyok. Mindenen képes vagyok sírni és órákig bámulok a semmibe. Ilyen még soha nem fordult elő velem, de nagyon nem tetszik ez az új helyzet.
Idegesen markoltam a vaskorlátot, ujjaim már belefehéredtek. Számat résnyire nyitottam, így az esetleges artikulátlan hangok szabadon hagyhatták el ajkaimat.
-Miért szereted magadat kínozni? -lépett mellém. Zavarodottan kaptam arcomhoz kezeimet, próbáltam eltüntetni a sírás nyomait, kevés sikerrel.
-Én csak be szeretnék illeszkedni. -suttogtam elhaló hangon.
-És ezért magadnak okozol fájdalmat? -ráncolta homlokát.
-Te ezt nem érted. -mordultam fel.
-Igazad van. Valóban nem értem, így arra kérlek, hogy magyarázd el nekem, hogy megértsem. -fordított szembe magával. Vonakodva, de a szemébe néztem. Pár pillanatig hezitáltam, majd látva elszánt tekintetét, nagyot sóhajtottam és kitálaltam. Mindent!
-Hűha! Nem is gondoltam volna, hogy egy veled egykorú lánynak ennyi gondja is lehet. -hitetlenkedett a beszámolóm után. Kétségbeesetten néztem rá, hátha előrukkol valami magyarázattal.
-Mondj már valamit Léna! -nyafogtam.
-Ööö...szerintem beszélj vele. -vont vállat, majd kiment a szobából. Beszéljek vele? mégis hanyadik században élünk? Én tuti, hogy nem fogok vele beszélni. Majd ő idejön hozzám, ha akar valamit. puffogtam magamban.
Legbelül tudtam, hogy Lénának igaza van, és beszélnem kéne vele, de semmi kedvem nem volt hozzá. És hát valljuk be! Ki szereti elismerni, ha tévedett? Ugye senki?! Na látjátok, én is így vagyok ezzel.
Tanácstalanul terültem el az ágyamon. Próbáltam kizárni a külvilágot és minden sulival kapcsolatos dolgot kiszelektálni az elmémből, de a gépem folyamatos pittyegése meggátolt ebben. Mi van már?! ültem fel mérgelődve az ágyon és a laptop-om után nyúltam.
Önnek új üzenete érkezett! írta ki a gépem. Az érdeklődésem legkisebb jelét sem mutatva nyitottam meg a facebook-omat és néztem meg az új üzenetet.

@BibiBííT: Ööö...beszélnünk kéne!

Szuggerálva néztem a rövid üzenetet, de számomra mindent elmondott. Az érzéseimmel vacilláltam, hogy mi lenne a legjobb döntés. Visszaírjak vagy hagyjam annyiban a dolgot? Végül az eszemre hallgattam.

@AliSzabó: Igazán?

@BibiBííT: Jujj de jó,h fent vagy!:) Öhm...gondolom akkor láttad az üzimet.

@AliSzabó: Igen, láttam. Szal miről akarsz beszélni velem?

@BibiBííT: Ne legyél már ennyire mogorva! Te is tudod, hogy mind a ketten elcsesztük...:/

@AliSzabó: Lehet, de én nem kaptam föl a vizet és szaladtam el duzzogva a gondok elől.

@BibiBííT: Persze! Mert te olyan tökéletes vagy! Gondolkozz már egy kicsit az én fejemmel! Szerinted mit tudtam volna csinálni? Láttam, hogy a legjobb barátnőm kiterülve fekszik a pálya közepén és nem mozdul...aztán meg mintha mis sem történt volna, felkel és csak ennyit mond: Bocsi, vicc volt! Én meg halálra aggódtam magam miattad, de felesleges volt.:/ Lehet, hogy felkaptam a vizet, de legalább nem aláztam meg mást a fél suli előtt...:'(

@AliSzabó: .....

@BibiBííT: Mi van? Fáj az igazság?!

@AlSzabó: Nem egyáltalán nem. Sőt! Most látom csak igazán,h milyen is vagy valójában...és ez elszomorít.

@BibiBííT: Mi az, hogy most látod milyen vagyok valójában?:o Ezt én is mondhattam volna!!!!

Sóhajtva dőltem vissza a párnámra. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de én nem ez vagyok. Soha nem veszekedtem még egyik barátnőmmel sem és ilyen kis dolog miatt? Mi történik velem?! A gép újra pittyegni kezdett, jelezve, hogy Brigi még mindig nem szállt le a témáról.

@BibiBííT: Ali itt vagy??!

@BibiBííT: Hahó!!! Ez jellemző...ha gond van, te máris megfutamodsz!!!!:@

@BibiBííT: Najó! Nekem elegem van belőled!!

Pislogva néztem az utolsó sort, amit írt nekem. Mire észbe kaptam és válaszolni tudtam volna neki, már nem volt online. Hülye foci! kiabáltam magamban. Ordítani tudtam volna, de nem lenne szerencsés hajnali egykor a szomszédok örömére vonyítani.

~~~

-Léna gyere már! El fogunk késni! -kiabáltam fel az emeletre, ahol drágalátos nővérkém a tükör előtt illegette magát. Fel nem tudom fogni, hogy mit tud annyi ideig nézni magán. De Ő már csak ilyen.

-Jövök! -kiabált vissza, majd hallom, ahogy a magassarkújának tompa kopogása szeli át a lécsőházat. Egy gyilkos pillantással adtam tudtára, hogy már ideje volt lejönnie.
-Tudod te meddig tart egy ilyen frizurát normálisan elkészíteni? -mutatott a hajszoborra.
-Öt percig?! -ráncoltam a homlokom. Morgott valamit az orra alá, de szerencsémre vagy sem, nem hallottam. Mind a ketten magunkra kaptuk a kabátunkat - kezd tényleges őszi időjárás lenni - és kimentünk Léna kocsijához. A bőröndjeit és minden mást, már apa bepakolta, hogy ne kelljen még azzal bajlódnunk. Gyorsan bepattantam az anyósülésre és a megszokott módon becsatoltam a biztonsági övemet.
A város széléig tartó út csendben telt. Se én se Léna nem tudott volna értelmeset szólni, így inkább hagytuk a másikat. Persze ezt nem azt jelenti, hogy nincs közös témánk, csak egyszerűen egyikünk se volt abban a hangulatban, hogy elcseverésszen bármiről is a másikkal.
-Megjöttünk. Tovább nem vihetlek. -sóhajtott fel.
-Léna! -szólítottam meg a visszapillantóval babráló nővéremet.
-Hmm? -nyilvánult meg nőiesen, le sem véve tekintetét a tükörről és magáról.
-Szeretlek és köszönöm. -nyögtem ki ezt a két szót, majd kipattantam a kocsiból. Akaratlanul is hátrafordultam, így alkalmam nyúlt megpillantani értetlenkedő nővérem arcát.
Nemrég jött, hogy meglátogat minket, de máris mennie kellett. Ezért is kísértem el idáig, hogy legalább ezen a kis úton is tudjunk beszélgetni, de a hangulatom nem az igazi, így inkább csendben gubbasztottam mellette.

~~~

Visszafelé komótosan sétáltam az utcán, a gondolataimba merülve. Kíváncsi voltam, hogy mi van most Brigivel és a srácokkal. Már lassan egy hete, hogy nem beszélek Brigivel és ez ellen nem tudok mit tenni. Vagyis, ha nagyon akarnék tudnék, csak képtelen vagyok rá. Én nem az a fajta lány vagyok aki csak úgy bocsánatot kér másoktól. Nekem ennek a szónak súlyos jelentése van és én ilyenekkel nem szoktam csak úgy vagdalózni.
-Nicsak! Itt egy Ali. -mosolygott rám Ádi. Eddig észre sem vettem, hogy itt volt vagy ment volna el mellettem.
-Szia. -mosolyogtam vissza keserűen.
-Mi a baj? -komorodott el a tekintete. Boldog voltam, hogy legalább egy valaki észreveszi, ha bajom van, mint most is. Az eddig leszegett tekintetemet végigvezettem a velem szemben álló fiún. Az arcához érve tudatosult bennem igazán, hogy ő futott. Tréning ruhát viselt, a fekete póló megfeszült az az izmain, kivörösödött arcát sötétbarna, kócos haja keretezte. Most viszont a sok futástól folyt rajta a víz, az arcába lógó hajáról izzadságcseppek csöppentek a fekete pólóra. Még így is - kifáradva - szívdöglesztően nézett ki. Nem tudtam nem észrevenni az arcán elterülő csibészes mosolyát.
-Te futottál? -döbbentem le. Hirtelen jött döbbenetem miatt elnevette magát, majd komolyan felet.
-Szoktam. Tudod, ha valaki a sport osztályba jár, akkor néha edzenie is kell. -mosolyodott el.
-Jó van na! Felfogtam! Hülye kérdés, hülye válasz. -nevettem fel.
-De visszatérve a kérdésemre, van valami baj?
-Az az igazság, hogy hülye vagyok! -sóhajtottam. Ádi összeráncolta a homlokát és értetlenül nézett rám.
-Ha te mondod.  -mosolyodott el újra, a beszélgetésünk alatt nem is tudom hanyadjára.
-Vagyis na! Hülye voltam, mert összevesztem Brigivel. Tudom, hogy az én hibám volt, de hülye lettem volna beismerni. -fakadtam ki.
-Ez már nekem is feltűnt. -ismerte el. -De akkor miért nem kérsz tőle bocsánatot most? -vetette fel az ötletet.
-Szerinted, ha csak így beállítok hozzá, akkor meg fog bocsájtani?
-Ezt csak egyképpen tudhatjuk meg! -ragadta meg a karom és futni kezdett, maga után rángatva engem.

~~~

-Nekem ez nem megy! Én erre nem vagyok felkészülve. -toporogtam Brigiék kapuja előtt.

-Ugyan már Ali, megy ez! -bátorított, majd akaratom ellenére megnyomta a csengőt. Félve pillantottam rá, de arra már nem volt időm, hogy elfussak, mivel Brigi anyukája kinyitotta az ajtót. Ádi bátorításképp megszorította a kezem és rám mosolygott.

-Sziasztok, miben segíthetek? -mosolygott ránk a kedves szülő.

-Ööö. Mi Brigihez jöttünk, az osztálytársai vagyunk.

-Valami baj van? -nézett végig a kétségbeesett arcomon.

-Nem, semmi baj nincs. -nyugtattam meg. Honnan is tudhatná, hogy az én hülye büszkeségem miatt összevesztem a lányával, és most kétségbe vagyok esve, hogy meg-e bocsát nekem.

-Máris szólok neki. ment vissza a házba. Ádi felé fordultam és kétségbeesve néztem rá.

-Én félek! Had menjek inkább haza! -nyafogtam félve a találkozástól. Ugyan minden nap láttuk egymást az iskolában, de még csak egy sziát sem mondtunk a másiknak. Igaz, hogy én szerettem volna, de látva Brigi ellenséges tekintetét, inkább magamba fojtottam.

Most meg itt állok a házuk előtt - megpróbálva a lehetetlent - és bocsánatot készülök mondani. Azt hiszem!

Újra nyílik az ajtó, de most Brigi jön ki hozzánk. Nem tudom nem észrevenni bosszús tekintetét és azt a kis undort, mely átsuhan az arcán, mikor rám néz. Én is nagyon örülök neki!!
-Szia Ádám. -mosolyog barátságosan, majd felém fordult. -Alexia. -veti nekem oda, amolyan Nesze itt van egy csont! stílusban. Kelletlenül intek neki, majd látva Ádi türelmetlen tekintetét, beszédre nyitom a számat.
-Beszélnünk kéne. -bököm ki egymás után a szavakat, mint amiknek egy cseppnyi jelentőségük sincs. Pedig nagyon is fontosak most ebben a pillanatban, ezek a szavak.
-Érdekes. Mintha már lettem volna ilyen szituációban. Vagy nem? -morfondírozik gúnyosan. Lesütöm a szemem, mert tudom mire gondol. Én hajtottam így el őt a múltkor, mikor meg akarta velem beszélni a dolgokat. Nagyon szégyelltem magam, de bármit is mondtam volna, fent állt a veszélye, hogy úgy sem hinne nekem. Miért is hitt volna? Hiszen ő semmit nem tett, de mégis neki kellett most bűnhődnie.
-Tudom és sajnálom. -motyogom az orrom alá, felkészülve a totális beégésre. Mélyen beszívja a levegőt, már nyitja a száját, hogy aztán jól megszégyenítsen, de nem teszi. Megfeszült izmai elernyednek, ökölbe szorított keze kienged, majd hanyagul a teste mellé esik. Engem néz, egyenesen a szemembe, tekintete lyukat fúr az oldalamba, de nem szólt egy szót sem.
-Gyere be! -int a fejével, majd eltűnik a nagy faajtó mögött. Bizonytalanul Ádira nézek aki csöndben nézte végig a megsemmisülésemet.
-Nem lesz semmi baj. -szorítja meg kezem bátorításként, majd intett egyet és elkocogott a járdán. Reménykedve nézek utána, de ha azt akarom, hogy minden rendben legyen köztem és Brigi közt, akkor be kell mennem a házba. Nagyot sóhajtottam és beléptem a végzetem - vagyis Brigiék - házába. Belülről mardosott a kíváncsiság, hogy mi lesz most velünk.
Bár látva elszánt tekintetét nem sok jóra számíthatok, főleg, hogy az apja is karba font kézzel állt meg előttem, támogatva kislányát, aki ebben a helyzetben eléggé tanácstalan volt. Nagyot nyeltem és bátortalanul intettem a bosszús szülő felé.